Néha olyanokat mondunk más embereknek, ami semmit sem jelent számunkra. Ezzel csak az a célunk, hogy kitöltsük a szünetet a beszélgetésben. Csak hogy mondjunk valamit. És sokszor bele sem gondolunk, hogy ez a másiknak jelenthet valamit. Nadirah Angail írónő blogjában megírt egy hihetetlen történetet arról, hogyan tudjuk észrevétlenül kellemetlen helyzetbe hozni azokat, akik rejtett fájdalommal élnek. Írása nyomán érdemes elgondolkoznunk, hogy ezután sokkal figyelmesebbek és együttérzőbbek legyünk.
A KETKES azerkesztősége most közzéteszi Nadira szövegét, amely könnyen mély érzelmeket kelthet bárkiben, aki ezt elolvassa.
Itt van ez a nő, 30 éves, és nincs is gyereke. Az emberek megkérdezik tőle: „Még mindig nincs gyereked?” – „Nem, még nincs.” – válaszolja vigyorogva, elnyomva a csalódást. – „Nem kell olyan sokat várnod ezzel, mert az óra ketyeg” – mondják a körülötte lévők, akik meggyőződtek róla, hogy most a helyes útra terelik az „eltévelyedettet”. Az persze csak mosolyog rájuk. És sír, amikor újra egyedül marad.
Sír, mert mind a négy terhessége vetéléssel ért véget. Mert ő és a férje sikertelenül próbálkoznak immáron 5 éve, hogy gyermekük szülessen. Sír, mert a férje már rendelkezik egy gyerekkel a korábbi házasságából, és nem akar másodikat. Sír, mert kétségbeesésében már a mesterséges megtermékenyítéstől sem zárkózik el, de nincs elég pénze. Sír, mert már nem egy alkalommal próbálkozott a mesterséges megtermékenyítéssel, de mindhiába. Sír, mert a legjobb barátnője nem egyezett bele, hogy béranya legyen. – „Ez olyan érdekes lenne.” – válaszolta a felvetésre. Sír, mert a gyógyszerek, amiket szednie kell, összeegyeztethetetlenek a terhességgel.
Sír, mert a férje terméketlen és ezért önmagát hibáztatja. Mert a nővéreinek már vannak gyerekei, még az a nővérének is, aki pedig egyáltalán nem akart gyermekeket. Sír, mert a legjobb barátnője terhes. Sír, mert ismét meghívást kapott egy tejfakasztó bulira. Mert az anyja még mindig nem unta meg állandóan azt kérdezni: „Mire vársz még?” Mert az apósa unokákat akar. Sír, mert a szomszédjában ikrek születtek, de a szüleik rettenetesen kezelik őket. Mert a 16 évesek terhesek az első próbálkozás után, bár az újszülöttről könnyű szívvel lemondanak. Mert ő maga már csodálatos nagynéni. Mert már a neveket is választott. Mert a házában kialakított gyermekszoba még mindig üres. Sír, mert az üresség benne is ott van. Sír, mert nagyszerű anya lenne. Lenne, de nem az.
És itt van egy másik nő, 34 éves, 5 gyermek anyja. Az emberek azt mondják neki: „Jó Isten, remélem, hogy most már megállsz!” És nevetnek, mert ezt egy viccnek szánták. A nő is nevet, de nem tiszta szívéből és inkább témát vált. És ugyanúgy sír, amikor újra egyedül marad. Sír, mert újra terhes, és úgy érzi, el kell rejtenie az örömét. Sír, mert mindig egy nagy családot szeretett volna, és most nem érti, hogy mások miért aggódnak emiatt. Sír, mert nincs se fiú, se lánytestvére és gyermekkorában nagyon egyedül érezte magát emiatt. Sír, mert a nagymamájának 12 gyermeke volt, és ős is annyit szeretne.
Sír, mert nem tudja elképzelni az életét gyermekek nélkül, ami pedig másoknál büntetésnek tűnik. Sír, mert nem akarja, hogy sajnálják emiatt. Mert ő és a férje képesek egy nagycsalád fenntartására, de ez úgy tűnik, senkit sem érdekel különösképpen. Sír, mert mindenki úgy gondolja, hogy felelőtlen. Sír, mert belefáradt az ilyen viccekbe és abba, hogy senki sem tiszteli a személyes választását. Sír, mert néha maga is úgy gondolja, hogy még nem kellett volna két szülést vállalni, mert belefáradt a saját maga védelmébe. Sír a mások személyes életébe belemászó, azt zavaró emberek kéretlen viselkedése miatt.
Aztán itt van egy másik nő, 40 éves, egy gyermeke van. Az emberek azt mondják neki: „Csak egy? Soha nem akartál többet?” – „Már boldog vagyok.” – válaszol nyugodtan. És senki sem sejti, hogy amikor egyedül marad, ő is sír. Mert már egyetlen gyermeke születése is csoda volt. Sír, mert a fia egy testvért szeretne. Sír, hogy mindig legalább három gyermeket szeretett volna. Sír, mert a második terhességét meg kellett szakítani, hogy megmentse az életét. Sír, mert az orvos azt mondja neki, hogy a második terhesség túl nagy a kockázattal járna. Sír, mert nem könnyű neki gondoskodni már arról az egy gyermekről sem.
Sír, mert a férje meghalt, és soha nem talált egy másik férfit. Sír, mert a családja úgy véli, hogy elég lesz egy gyermek is. Sír, mert most karriert épít, és nem engedheti meg magának, hogy gondoljon gyermekek vállalásra is. Sír, mert a szülés utáni depressziója olyan erős volt, hogy nem tudta elképzelni, hogyan lehet túlélni azt még egyszer. Sír, mert el kellett távolítatnia a méhét. Sír, mert egy második gyermeket is akar, de nem lehet.
Ezek a nők köztünk vannak. Ezek a szomszédjaink, a barátaink, a nővérek, a kollégák, a rokonok. Addig nem kell véleményünket és tanácsunkat kinyilvánítani, amíg maguk azt nem kérik. A személyes életük nem ránk tartozik. Tiszteljük meg ezeket a nőket azzal, hogy kétszer is meggondoljuk, hogy mit ejtünk ki a szánkon.
