Erre a kérdésre a választ egy bölcs ember adta meg.
Egyszer megkérdeztek egy nagyon kedves embert:
– Miért válnak az idő előrehaladtával szeretteink olyan elviselhetetlenné? Végül is ők azok, akik tudják, hogyan lehet nekünk a legnagyobb fájdalmat okozni, ismerik az összes gyenge pontunkat, és ebbe bele is tudnak találni. Néha nagy örömmel és jó érzékkel megáldva pontosan tudják, hogyan, mitől szenvedünk a legjobban.
A bölcs ember ezt válaszolta:
– Tudod, az ember életében kétszer jön el az átmeneti életkor, és az ember ekkor elviselhetetlen lesz, még szerettei számára is. Nyilvánvalóan azért, hogy a különválás és az eltávozás könnyebb legyen az ittmaradottaknak.
Serdülőkorban a tinédzserek elviselhetetlenné válnak, mielőtt elhagyják a szülői házat és önálló életet kezdenek. Sokszor annyira kikészítik a szüleiket, hogy azok már örülnek, hogy elmennek és elkezdenek külön élni. Minden finom kötelék megszakad, és már nem fájdalmas, hogy a gyermek elhagyja. A korábbi bensőséges viszony megszűnik. Ugyanez történik az időskorban is. Tehát a természet felkészít minket a végső búcsúra. Minél elviselhetetlenebb a szeretett ember élete utolsó éveiben, annál könnyebb a búcsú, mert még életében minden bensőséges kapcsolat megszakad, csak egyfajta adósság marad fenn, és a bensőséges viszony szertefoszlik.
Azoknak a legrosszabb, akik mind az első, mind a második esetben szoros kapcsolatot tartanak fenn szeretteikkel.
Időnként ez a gyengédség tönkreteszi az életet.
