Mindenre jó leveles tészta + 7 ötlet, hogy mit készíts belőle!

Tudod mennyi mindent készíthetsz leveles tésztából? Jó krémes lepénynek, szerelmeslevélnek, vagy gesztenyés kiflinek is, viszont sós finomságokat is csinálhatsz belőle!

Mindenre jó leveles tészta – Elkészítése:

30 dkg lisztet 25 dkg margarinnal, Egy csipet sóval, 6 evőkanál hideg vízzel és egy evőkanál ecettel összegyúrunk, tálba rakjuk, és 12 órán át pihentetjük (ez azt jelenti, hogy reggel, mielőtt elindulnánk, néhány perc alatt összegyúrhatjuk és este, ha vendéget várunk, frissen készíthetjük el. Ha kisült, éppen olyan mint a hájas tészta, csak sokkal kevesebb vele a munkánk.) A pihentetés után kinyújtjuk és tetszés szerinti formában felvágjuk, megtöltjük, és előmelegített sütőben rózsaszínre sütjük. Ha édes tésztát készítünk belőle, a tetejét – miután kisült – hintsük meg vaníliás cukorral. Ha leveles, sós süteményt sütünk, a tésztáját erősebben sózzuk meg.

Krémes lepénynek:

Az előbbi tésztából két nagy lapot sütünk. Egy liter tejből, három tojássárgájából, 15 dkg vaníliás cukorból és 2 csapott kanál lisztből vaníliakrémet készítünk. A tejet felforraljuk, majd a tűzről levéve, folyton keverve, hozzáadjuk az előzőleg cukorral, majd liszttel kikevert tojássárgákat és a lángra visszatéve, együtt besűrítjük. Utána kihűtjük, összekeverjük 1 dl tejszínhabbal és a két leveles lap közé töltjük. Forróvízbe mártogatott, függőlegesen tartott késsel, óvatosan felszeleteljük, és sűrűn meghintjük vaníliás cukorral.

Szerelmeslevélnek:

A fenti mindenre jó leveles tésztát kinyújtjuk és 7 cm átmérőjű kockákat vágunk belőle, és megtöltjük valamilyen savanykás gyümölcsízzel. A kockákat háromszögletűre hajtjuk, kilisztezett tepsibe rakjuk és rózsaszínűre sütjük. A tetejét vaníliás cukorral hintjük meg.

Gesztenyés kiflinek:

A mindenre jó leveles tésztából 6 cm átmérőjű kockákat vágunk. 20 dkg, előzőleg egy kis tejjel összedolgozott, felpuhított gesztenyemasszával megtöltjük a kockákat, majd kifliket formázunk belőle. Sütés után vaníliás cukorral hintjük meg.

Diós kiflinek:

10 dkg őrölt diót ugyanennyi cukorral keverünk össze, és 4 evőkanál tejben felfőzzük. Ezzel töltjük a kivágott kockákat, kifliket formálva belőle kisütjük és vaníliás cukorral meghintjük.

Sonkás batyunak:

A szokottnál több sóval gyúrjuk meg a mindenre jó leveles tésztát, és kóstoljuk is meg, hogy elég sós-e. Nyújtás után kockákra vágjuk és megtöltjük 10 dkg, 1 kanál tejföllel összekevert darált sonkával. A tésztakockák 4 sarkát összefogjuk és batyukat formálunk belőle.

Sajtos táskának:

Ennek a mindenre jó leveles tésztáját is a szokottnál több sóval ízesítjük. Kinyújtjuk, 6 cm-es kockákra vágjuk, és sajttöltelékkel megtöltve háromszög alakúra hajtjuk és kisütjük. A tölteléke: 8 dkg reszelt sajtot 1 tojássárgájával és 2 kanál tejföllel keverünk össze.

Apró sós süteménynek:

Ugyanezt a mindenre jó leveles tésztát nyújthatjuk ujjnyi vastagra is, és apró kockára vágva meghinthetjük a tetejét reszelt sajttal, vagy köménymaggal. Nyújthatjuk olyan vékonyra is, mint a levestésztát és derelyemetszővel közepes nagyságú kockákra vágva hinthetjük meg reszelt sajttal. Formálhatunk belőle vékony- kerek fonallá sodorva – apró perceket is, amelyeket vízben feláztatott sóval locsolunk meg, de tölthetjük juhtúróval, vagy vajjal elkevert körözöttel is.