Ennek a történetnek már lassan négy éve, de akkor megtanultam, hogy egy nő soha nem függhet egy férfitől. Mikor megismerkedtünk a lányom édesapjával, fiatal voltam és naiv. Hét hónapig találkozgattunk, nagyon boldogak voltunk, legalábbis úgy éreztem. Ekkor feltette a nagy kérdést, ha úgyis minden nap együtt vagyunk, miért nem költözöm hozzá? Felesleges albérletet fizetnem, neki saját lakása van, kevesebb lenne a költség és így többet lehetnénk együtt.
Egy háromszobás lakása volt, amit a nagypapájától örökölt. Nincs testvére, a szüleinek két háza is van, ezért ő kapta meg a belvárosi lakást. Meglepett az ötlet, de nagyon örültem, úgy éreztem megtaláltam a tökéletes férfit, akiből remek férj és apa lesz. Az egyetlen dolog ami aggasztott, hogy az édesanyja soha nem kedvelt, féltem tőle, hogy kiborul, ha megtudja összeköltözünk. A várakozásom ellenére az édesanyja nem szólt semmit, ritkán látogatott meg minket, így nem voltak konfliktusok sem. Ő időnként elment a szüleihez, de én általában nem tartottam vele, csak ha családi ebédre voltunk meghívva. Az együttélés csodásnak bizonyult, folyamatosan a közös jövőnket terveztük, úgy éreztem igazán szeret. Gyermekekről álmodoztunk, kutyáról és kertes házról.
Nagyjából fél év telt el mióta összeköltöztünk, egyik este nagy örömmel vártam haza. Finom vacsorát főztem, megterítettem, gyertyákat gyújtottam és alig vártam, hogy hazaérjen. Békésen megvacsoráztunk és ekkor elmondtam neki a nagy hírt, szülők leszünk! Úgy gondoltam ő is olyan boldog lesz mint én, de csak a rémületet láttam rajta. Egy percig meg sem tudott szólalni, majd magyarázkodni kezdett, hogy nagyon meglepődött, de persze örül. Az este elég feszülten telt, alig szólt hozzám. Azt hittem, csak így dolgozza fel. A következő napokban egyre később jött haza, mondván sok a munkája. Mikor otthon volt, alig szólt hozzám, hol a munkája miatt volt ideges, hol csak hosszú napja volt. Éreztem, hogy folyton kifogásokat keres, hogy ne kelljen beszélgetnünk.
Ez így ment majdnem két hétig, amikor egy este hazajött és közölte azt szeretné, ha elköltöznék. Hirtelen meg se tudtam szólalni. Csak annyit tudtam kérdezni, miért? Mire ő elkezdte magyarázni, hogy nincs felkészülve egy gyerekre és nem akar még családot. Úgy érezte, hogy jól megvagyunk együtt és egy gyerek mindent felborítana, még fiatal ehhez. Kérdőre vontam, hogy akkor mi volt a sok tervezgetés és álmodozás a családról? Mire ő csak annyit mondott, nem úgy gondolta, hogy ez most rögtön történik meg, egyébként is csak így akarom elvetetni magam, az édesanyja megmondta, hogy ez lesz.
A következő nap visszaköltöztem a szüleimhez, hónapokig nem is beszéltünk. Mikor megszületett a kislányunk, megírtam neki, hogy ha szeretné, meglátogathatja a gyereket. A lányom már négy éves múlt, de nem hiszem, hogy az apja tízszer meglátogatta ez idő alatt, a szülei soha nem látták, nem is kíváncsiak rá. Talpra álltam, mert van egy gyönyörű lányom, akit nagyon szeretek. A szüleim boldogak, hogy nagyszülők lehetnek, de megtanultam, hogy csak magamra számíthatok és nekem már az ő érdekeit kell néznem.
