A körtelekvárt én sütőben szeretem készíteni, mert így sokkal kevesebb munka van vele szerintem. Nem kell órákon keresztül a fazék mellett állni és kevergetni, csak néha ránézek, átkeverem, a többit pedig elvégzi a sütő. Finom sűrű körte lekvár lesz belőle, ami sok mindenre használható.
Hozzávalók:
- 5 kg megtisztított körte,
- 1,5 kg cukor,
- 3 citrom leve,
- ízlés szerint 2 teáskanál őrölt fahéj.
Elkészítés:
A körtéket többször alaposan megmosom, én nem hámozom meg, csak a magházat és az esetleges hibás, barnult részeket vágom ki. Ha szép, ép héjú körténk van, teljesen fölösleges meghámozni, a végén simára turmixoljuk. A megtisztított körtét nagyobb darabokra vágom, majd lemérem, nálam most 5 kg lett a tiszta gyümölcs.
Egy nagy, magasabb falú sütőedénybe teszem, ráfacsarom a 3 citrom levét, és megszórom 2 teáskanál fahéjjal, a fahéj természetesen el is hagyható, aki inkább a körte tiszta ízét szeretné érezni, ne tegyen bele. Vizet nem öntök alá, mert a körte sütés közben hamar levet enged. 170 fokra előmelegített sütőbe teszem és nagyjából 3 – 4 órán keresztül sütöm. Ez az idő nem percre pontos, mert sok múlik azon, milyen lédús a körte, mennyit készítünk egyszerre. Sütés közben néhányszor átkeverem, nem kell állandóan foglalkozni vele, csak időnként érdemes átmozgatni, főleg az edény széleinél.
A körte először levet enged és összeesik, majd ahogy tovább sül, a fölösleges nedvesség szépen elpárolog, a gyümölcs pedig egyre sűrűbb és ízesebb lesz. Amikor már teljesen puha, botmixerrel simára turmixolom, ezután hozzákeverem a cukrot, alaposan elkeverem, majd visszateszem a sütőbe még bő fél órára. Ekkor néha átkeverem, ahogy a cukor is belefő, a lekvár szép fényes és sűrű lesz.
Nem kell túlságosan keményre sütni, mert kihűlés közben még tovább sűrűsödik. Amikor elkészült, a forró lekvárt tiszta, előkészített üvegekbe töltöm, rögtön lezárom, majd száraz dunsztba teszem és ott hagyom teljesen kihűlni.
Ízesítés
Az 5 kg körtéhez a 1,5 kg cukor szerintem nagyon jó arány, nekünk nagyon ízlik, de ez a körete fajtájától is függ. Édes, de megmarad a körte kellemes íze. Érdemes megkóstolni és tetszés szerint ízesíteni.




















