A 113 éves férfi elárulta, mi az az 5 étel, aminek a hosszú életet köszönheti

Az arizonai Bernando LaPallo 2014-ben töltötte be 113. életévét. 1901-ben született Brazíliában, de még érdekesebb vele kapcsolatban, hogy családjában nem ő az első 100 év feletti. Fiatal korában megfogadta apja tanácsát, hogyan élhet egészséges életet és azóta is ezt követi.

Sőt, olyannyira érdekelte az egészséges táplálkozás, hogy a párizsi Sorbonne egyetemen kulináris művészeteket is tanult. Erre ösztönözte orvos és természetgyógyász apja is, aki már a kezdetektől az egészséges életmódra nevelte Bernandot, aki biztos benne, hogy hosszú életét főként ennek az életmódnak, nem pedig a géneknek köszönheti. Még most is képes ellátni magát, mindennapos tevékenysége a séta, az olvasás, a rejtvény fejtés, melyek elősegítik a mentális képességek és az állóképesség fokozását is. Nagyon jó az íráskészsége is.

Aki találkozik vele, nagyon meglepődhet, mennyire friss szellemileg és mennyire világosan, érthetően beszél.

Bernando La Pallo étrendje sok organikus gyümölcsöt és zöldséget, lazacot tartalmaz, de nincs benne sem feldolgozott élelmiszer, sem vörös hús. Elmondása szerint az alábbi 5 élelmiszer a jó egészségének és vitalitásának oka:

1. Fokhagyma

Az allicin, a fokhagyma hatóanyaga, számos gyógyászati tulajdonsággal rendelkezik. Az allicinnek köszönhetően a fokhagyma alkalmas a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentésére. Megelőzi az érelmeszesedést, a szívbetegség egyik kiváltó okát. A legtöbb előnyhöz akkor juthatunk hozzá, ha a fokhagymát nyersen fogyasztjuk.

2. Fahéj

A sri lankai, ceyloni fahéj széles körben alkalmazott gyógyászati célokra. Ez a fűszer csökkenti a koleszterin- és a vércukorszintet, harcol a gombás fertőzések és gyulladások ellen, emellett javítja az emésztést.

3. Méz

A cukros élelmiszerek között az egyik legjobb a világon a nyers méz, ami képes fenntartani a szervezet lúgosságát. Ez a csodálatos természetes édesítő antioxidánsok egész tárházát rejti magában.

4. Étcsokoládé

Az étcsokoládé, különösen a 70% feletti kakaó tartalommal rendelkező csokoládé mérsékelt fogyasztása rendkívül előnyös lehet egészségünk számára. Csakúgy, mint a méz, az étcsokoládé is tele van antioxidánsokkal, csökkenti a magas vérnyomást, a stresszt és segít megőrizni a szív egészségét.

5. Olívaolaj

Bővelkedik egyszeresen telítetlen zsírsavakban, így az olívaolaj különösen hatékony a koleszterinszint csökkentésében, a vércukorszint szabályozásában és a szívbetegségek kockázatának csökkentésében. Az extra szűz olívaolaj biztosítja a legtöbb előnyt szervezetünk számára.