20 tény az állatokról, amelyek az érzelmek ellenőrizetlen támadását okozzák

A Kalifornia Egyetem szerint az emberekben és az állatokban ugyanazok az érzelmek támadnak, amikor saját fajuk képviselőjét pillantják meg. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy az a másik egyidejűleg szimpatikus és veszélyes számunkra. De a legtöbbünk nem tudja, hogy sok esetben az állatok viselkedése nem egyezik meg az emberekével.

A KETKES szerkesztősége most egy érdekes és megható tényeket felsorakoztató összeállítást hozott el olvasóinak az állatokról, amelyek után még inkább szeretni fogjuk őket.

1. A tengeri vidrák fogják egymás mancsát miközben alszanak, nehogy elsodródjanak egymástól a vízen.

2. A vidrák, amennyiben veszélyben érzik magukat, felmutatják kicsinyüket a támadónak, hátha abban együttérzést tudnak kelteni.

3. A mókusok évente több ezer fát ülnek, egyszerűen azért, mert nem emlékeznek arra a helyre, ahová az eleségül szolgáló makkokat eldugták.

4. A delfineknek nem csak egyéni kommunikációja van, hanem a csoport más tagjait is ismerik annak nyelve alapján. És használják is, amikor valamelyik rokonukat oda szeretnék hívni a közelükbe.

5. A lundrapárok együtt maradnak egész életükben.

6. Az osztrigák megváltoztathatják a nemüket. Attól függően döntenek, hogy ki ki legyen, hogy melyik nemre van nagyobb szükség a párzáskor.

7. A csikóhalak egymás farkát fogják, hogy ne veszítsék el egymást.

8. A hím kutyakölykök néha lehetővé teszik, hogy a nőnemű kutyakölykök a közös játékuk során nyerjenek, csak hogy közelebb kerüljenek hozzájuk.

9. A kurtafarkú kenguru a világ legboldogabb állata.

10. A tehenek képesek barátságot kötni más tehenekkel, és amennyiben elválasztják őket egymástól, megjelenik náluk a stressz.

11. A pingvinek nemcsak hogy egész életükben hűek maradnak párjukhoz, de még arra is rengeteg időt fordítanak, hogy egy megfelelő kavicsot találjanak, amit partnerüknek adnak ajándékul.

12. A polipok fényes tárgyakat és kagylóhéjakat gyűjtenek, így egyfajta kiskerteket építenek a barlangjuk körül. Ily módon álcázzák annak bejáratát, és védik meg magukat és lakhelyüket a támadásoktól.

13. A kiscsibék még a kikelésük előtt képesek egymással kommunikálni. Ehhez speciális hangrendszerük van.

14. A vörös pandáknak nagyon bolyhos farkuk van. Télen takaróként használják őket alvás közben. 

15. A jegesmedvék az orruk összeérintésével üdvözlik egymást. Ugyanezt a rendszert használják, ha egy rokonuktól szeretnének kérni egy szívességet, például, ha szükségük van élelemre.

16. Az elefántok azért szopogatják az ormányuk végét, hogy megnyugodjanak. Csakúgy, mint az embereknél a csecsemők szopják az ujjukat.

17. A grizzly medve amikor felnő és elhagyja az anyja barlangját, az anyjához a lehető legközelebb próbál territóriumot szerezni magának.

18. Amikor egy koala felnő, és már nem lakhat tovább az anyja erszényében, akkor az anya a hátán hordozza.

19. A macskák ritkán dörzsölik a fejüket emberekhez vagy más állatokhoz. Ezzel a gesztussal mutatják ki ugyanis azt, hogy bíznak egy másik lényben.

20. A mókusok gondoskodnak más kölyökmókusról, ha azok árván maradnak.

Te tudtad ezeket a tényeket az állatokról? Melyik lepett meg a legjobban? Kérjük, osszad meg velünk a megjegyzésedet a kommentrovatban!