81 éves lett Egri János – Kedveskedjünk neki sok-sok lájk-al!

1936. november 10-én született Egri János. A egykori népszerű televíziós személyiség 1972-től 25 éven keresztül vezetett vetélkedőket a Magyar televíziónál, a nevéhez fűződik többek közt a Lehet egy kérdéssel több?, a Keresztkérdés, a Játék a betűkkel, a Kérdezzǃ Felelek, és az Elmebajnokság című műsorok. Volt olyan műsora, amikor majd 4 millió embert ültetett a tévék képernyője elé.

1990-es évek közepén visszavonult a médiaszerepléstől, ahogy elmondta azt egy interjúban: „már nem kér a televíziózásból, mert nem akarja saját életművét polírozni.” úgy fogalmazott: – „azért nem szerepel tévében, mert azt látja, hogy a mai médiaszemélyiségek sokszor nem a kvalitásaik miatt kerülnek reflektorfénybe. Őt is megkeresték a kereskedelmi csatornák ajánlataikkal, de nem vállalta a feladatot, mivel szerinte ott csak „megfizetett rabszolga” lett volna.”

Akik még emlékeznek az 1983-as Elmebajnokság egyik vetélkedőjére, most velünk nosztalgiázhatnak: