Ma egy érdekes történetet fogunk megosztani veletek.
A tömbház folyosóján sötét volt, András hozta a létrát mint általában máskor is majd kicserélte a kiégett izzót. Ez már szinte rutinná vált, egy hónapban egyszer kiégett az izzó, ő pedig mindig kicserélte. Egyik szomszéd sem törődött a kiégett izzóval, inkább a telefonjukkal világítottak, csak András érezte kötelességének, hogy azt kicserélje.
A tömbház régi, de mégis rendezett volt. Egyszer csak nyílt a lépcsőház ajtaja és belépett a szomszéd.
– Szervusz András ismét izzót cserélsz?
– Igen, mert olyan sötét van, semmit sem lehet látni..
– András, hányszor mondjam még el neked, hogy ez nem a lakók dolga, az állam a felelős érte. Ezért fizetjük az adókat. Mit kapunk érte cserébe? Semmit! Ezért mondom, hagyd majd kicserélik, gyere inkább igyunk meg valamit.
– Nem érek rá, el kell hoznom a fiamat az iskolából.
– Értem, hát akkor viszlát!
András miután kicserélte az izzót, gyorsan átöltözött és indult is a gyerekért. Egy februári, hideg nap volt, havazott, de a tömbház előtt el volt takarítva a hó, ezt is András végezte el.
– Lusta banda, csak a bejáratnál takarították el a havat, arrébb már nem!- lépett ki egy fiatalember a tömbház ajtaján mérgesen.
András mosolygott, majd folytatta az útját az iskola felé amely 5 perc távolságra volt.
Ahogy belépett az iskola kapuján, meglátta a fiát és a tanítónőt aki fogta a fia kezét, mellettük pedig egy másik gyerek volt, akinek az arcán egy piros kéznyom volt. A gyerek szülei is ott álltak.
A tanítónő így szólt Andráshoz:
– Beszélnem kell veled.
– Hallgatlak, mondta András.
– A fiad bántotta az osztálytársát! Téged nem érdekel a fiad nevelése?
– András azt kérdezte a fiától, miért bántottad?
– A táskámat a szemetesbe dobta, és nagyon csúnya dolgokat mondott nekem, az egész osztály előtt, válaszolt a gyerek lehajtott fejjel.
– Akkor helyesen jártál el.
– Hogyan? Kérdezte a tanítónő és a szülők.
– A fiatok inzultálta és megszégyenítette a fiamat, ezért azt kapta amit megérdemel. Én így nevelem őt. Szerintetek mit kellett volna tennie?
– Hozzám kellett volna jönnie és elmondania mi történt – válaszolta a tanítónő.
– Először is ez a dolog a te jelenlétedben történt, a szünetben, ezért te vállalod a felelősséget, mert a te hibád is. Másodszor pedig amikor valakit megaláznak, akkor ő meg kell tudja oldani a problémát anélkül, hogy valakihez odaszaladjon segítséget kérni. Amikor nagyobb lesz, majd akkor is oda fog szaladni valakihez, hogy segítséget kérjen, ha történik valami?
– Majd elmondja a rendőrségen, ha problémája van, ez nem megoldás, válaszoltak a megütött gyerek szülei.
– Persze a törvénynek megfelelően fog eljárni, de előbb meg fogja védeni magát és a családját, beleértve engem is amikor már nem fogom tudni mindezt megtenni egyedül.
András megfogta a fia kezét, otthagyta a kiabáló tanítónőt és a szülőket, majd elindult a fiával hazafele.
– Büszke vagyok rád fiam, helyesen cselekedtél, holnap elmegyünk a kedvenc helyedre és eszünk egy finom süteményt.
– Köszönöm apa, mondta a gyerek mosolyogva.
– Apa mondd el nekem, hogy a tanítónéni miért veszekedett velem, te pedig miért dicsértél meg, azért amit tettem? Hát nem azt mondtad, hogy hallgassak rá?
– Azért mert tudnod kell vigyázni magadra, képes kell legyél arra, hogy a problémáidat egyedül megold, édesanyád vagy más ember segítsége nélkül. Mielőtt segítséget kérsz valakitől meg kell próbálnod egyedül megoldani a problémát. Emlékszel arra amikor nem tudtál leírni 2 szót sem szépen?
– Igen nagyon csúnyán írtam.
– Emlékszem rá amikor azt kértem tőled, hogy írj egy levelet a nagymamádnak, de megtiltottam édesanyádnak azt, hogy segítsen neked. Egész nap írtál, de a végén csak sikerült megírnod. Ez a dolog érvényes mindenre. Előbb próbálkozz egyedül, ha nem sikerül, akkor kérj segítséget.
– Igen apa, megértettem.
– És még valami fiam, mától fogva nem kell elmondanod milyen osztályzatot kaptál, biztos vagyok benne, hogy boldogulni fogsz az én ellenőrzésem nélkül is. Én bízom benned.
