A szigorú nevelés a boldog és sikeres felnőttkor titka! Néhány év múlva megköszöni majd a gyermeked!

A gyerekek helyes nevelése nagyon fontos, mert ettől függ a jövőjük, vagyis a nevelés a siker titka.

Egy gyereknek rugalmasnak kell lennie és hallgatnia kell a felnőttre, ezek az adottságok jellemzik a sikeres embereket is. Ha a gyereket így neveljü,k akkor sikeresen előrébb fog jutni az életben. Ilyen képessége csak akkor lesz a gyereknek, ha a szülők úgy nevelik. A fegyelmet csak a szigorú szülők tudják elérni nevelésükkel egy gyereknél.

A gyerek, ahogy nő és fejlődik megtanulja tisztelni a másik embert, amely nagy segítségére lesz az életben. Ezeket a dolgokat csak lassan tudja megtanulni. A szülők meg kell értsék, hogy az okosan használt szigorúság jó dolog és itt most nem az agresszióról van szó. Vannak az életben olyan helyzetek, amikor a gyereknek meg kell adnunk a választás lehetőségét, hogy később határozott legyen.

A gyerekek nem lehetnek egyenrangúak a szülőkkel. Senki sem fogja megvédeni a gyermek érzelmeit és ambícióit, fel kell legyen készülve erre. Azért, hogy valaki elérjen valamit az életben, meg kell dolgoznia érte.

A gyerekek számára jót tesz a sport és a tánc is, mert fejleszti őket és itt megtanulják a fegyelmet is és a hibákat is elfogadni. Az Essexi egyetemen, Eric Russon nevezetű tanár sokat foglalkozott ezzel a problémával és arra a következtetésre jutott, hogy a szigorú szülők gyermekei sokkal sikeresebbek lesznek.

Igényes nevelés

Azok a gyerekeknek akiknek be kell tartani a szülők által hozott szabályokat, sokkal nagyobb az önbizalmuk és sokkal kitartóbbak. Sokkal könnyebben megbirkóznak egy nehezebb szituációval és könnyebben barátkoznak. Sokkal jobban tudnak koncentrálni amikor dolgoznak és kevesebb indokolatlan követelésük van.

Fontos a szülőknek megérteni, hogy a gyerekek csak úgy tanulnak tőlük, ha példát mutatnak. A gyerekek agya úgy van megalkotva, hogy a szülők viselkedésére figyelnek jobban, a szavak csak másodlagosak.

Végeztek egy kutatást az igényes szülők neveléséről 13-14 éves gyerekek körében, a szakemberek 6 évet dolgoztak ezen. Egy gyerek szívesen utánozza azt az embert akire felnéz, ezért ha a gyerek nem néz fel a szüleire, akkor egy meséből, vagy játékból fog magának olyan példát találni aki fontos lesz a számára, egy ilyen gyereket már nehéz dolog a szülőnek a helyes útra terelni.

A szülők minél igényesebbek a gyerek annál jobb nevelést kap és így nagyobb esélye lesz arra is, hogy jó munkahelyet találjon magának, a statisztikák ezt bizonyítják. Később azok a gyerekek akik részt vettek a kísérletben, beismerték, hogy nem volt könnyű dolog igényes szülők mellett felnőni, de ha nem ilyenek lettek volna a szülők akkor nem tanultak volna idegennyelveket és nem tudtak volna rendesen felkészülni az egyetemre, majd a későbbiekben pedig a munkára.

A szülők szigorúsága és igényessége nem az agresszióban nyilvánul meg, hanem abban, hogy különválasztják a saját elképzeléseiket a gyerekétől. A túlzott szigor viszont tönkreteheti a gyerek kialakulóban lévő személyiségét és így felnőttkorában olyan ember lesz aki nem tudja mit akar és mások kénye, kedve szerint fog élni.

Ne tiltsuk meg a gyereknek, hogy fesse a haját, hogy olyan ruhákba járjon ami nem tetszik nekünk, mert mindez egy bizonyos életkorban nagyon fontos a számára. Ez mulandó időszak a gyerek életében. Ha egy kamasz nem próbálhatja ki ezeket a dolgokat, akkor felnőttként sokkal vadabb dolgokat fog kipróbálni.

A szülők feladata, hogy felhívják a gyerek figyelmét a veszélyes helyzetekre már egészen kicsi korban. A gyerekek számára hasznos, hogy megszokja a rendrakást a lakásban, megtanulja a fegyelmet a számlák kifizetésénél és rendszeresen eljárjon orvoshoz, hogy megértse az egészségére figyelni kell. A pontosságot se felejtsük el megtanítani a gyereknek azért, hogy tisztelje a másik ember idejét és ne késsen.

A legfontosabb dolog

Ne keverjük össze a szigorúságot a szeretethiánnyal, öleljük meg a gyereket bármilyen korú is. Beszélgessünk vele az élet fontos dolgairól, más emberek életéről. Magyarázzuk el a gyereknek és meséljünk neki az életünkben történt fontos dolgokról, de ne terheljük őt a problémáinkkal. Legyünk jó példa a gyerek számára.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!