A születésünk dátuma a teljes sorsunkat meghatározza! És te, mikor születtél?

Évszázadok óta az emberek próbálják megfejteni a sors titkait, és legalább egy pillantást vetni a jövőre. Az asztrológusok szerint mindenkinek megvan ez a lehetősége, hiszen mindez az állatövi jegyekből, még pontosabban a születésünk dátumából kiolvasható! Azt mondják, hogy az határozza meg személyiségünket, hogy a hónap melyik napján születtünk.

Biztosak vagyunk abban, hogy a születési dátumok hatással vannak egy személy sorsára, ugyanúgy, mint a neve, a környezete és az is, hogy melyik országban született. Ezért a Ketkes szerkesztősége elárulja olvasóinak, hogy mit rejtenek a hónap napjai a sorsunkat illetően. Nagyon érdekes lenne megtudni, vajon az emberek többségénél megegyeznek a leírtak a valósággal?

Annak jelentősége, hogy a hónap melyik napján születtünk

1. A vezetők

Ez a szám a kreatív, eredeti és független emberek jellemzője. Az elsején születettek kőkeményen ragaszkodnak nézeteikhez, hatalmas erővel és meggyőződéssel rendelkeznek. Nagyon magabiztosak és önálló személyiségek, de egy nagy mínuszuk azért van. Gyakran önzőek, és véleményüket próbálják másokra is ráerőltetni, illetve mások fölé emelik. Gyakran vezetőként és kezdeményezőként lépnek fel, erősségük, hogy nagyon innovatívak.

Azok, akik elsején látták meg a napvilágot, nagyon határozottak a tetteikben, de nem a kapcsolataikban. Sokszor a reájuk jellemző feszélyezettségük akadályozza meg őket abban, hogy érzéseiket azok teljességében, és mélységében kimutassák még a hozzájuk legközelebb állók felé is.

2. Szerfelett érzékeny jellem

A kettes szám az egyensúly és az erős szövetség szimbóluma. Kiváló diplomaták, gyakran a társadalom magas pozícióiban találjuk őket. Ezek az emberek kiváló partnerek az üzleti életben, jó kollégák, barátok és társak az életben. Egy ilyen jellemmel családot alapítani maga az öröm! Ezen kívül a kettes a művészek és romantikusok szent száma is. Azonban, nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek is vannak kedvezőtlen tulajdonságai. A túlzott félénkségük sokszor akadályozza a fontos feladatok megoldását. Az érzékeny természet másik szélsőséges megnyilvánulása, hogy igencsak könnyen depresszióba esnek.

3. Fáradhatatlanul optimisták

Ez a szám vidámságot, felhőtlenséget, egyfajta zabolátlanságot ad a személynek. A hónap harmadik napján olyan fáradhatatlan optimisták születnek, akik tudják, hogyan kell boldognak lenni, és ennek megfelelően élvezik is az életet. A hármas szám ezenkívül a kölcsönösség és a semlegesség szimbóluma is. Az ezen a napon született emberek kiváló humorérzékkel bírnak, emellett kitűnő intuícióval is rendelkeznek, amelynek köszönhetően könnyen felismerik a legfontosabb gondolatokat és ötleteket. Természetes megérzésük kiváló, ezért érdemes hallgatni a véleményükre

De a szomorúság pillanataiban a legjelentéktelenebb problémákból is gondot csinálnak és igencsak képesek ekkor izgalomba esni.

Nagyon nehezen viselik el egy kapcsolat megszűnését.

4. A felelősségteljes jellem

A negyedikén születettek igazi munkamániások. Saját munkájukat képesek a végtelenségig végezni. Az üzleti világban mindig jó hírnevük van. Sokan közülük az egzakt tudományok kiváló művelői. Ezek az emberek józanul kezelik szerencsétlen embertársaikat, a kudarcot egyfajta élettapasztalatnak, életünk elkerülhetetlen részeként értelmezik. A világra illúziók nélkül tekintenek. Ráadásul az esetleges nehézségek és akadályok csak még jobban tűzbe hozzák őket, ösztönzőleg hat rájuk. Ekkor semmilyen erőfeszítést sem sajnálva, mindenáron elérik azt, amit akarnak.

5. Az igazi szabadságszerető emberek!

Az ötös szám a számmisztikában a szabadság szimbóluma. A hónap ötödik napján született emberek kalandorok és lelkes utazók. Gyakran ez a géniuszok születési dátuma is. Ezek az emberek hajlamosak a miszticizmusra is. Szerfelett kíváncsiak, ugyanakkor mindent titokban tartanak, megismertethetetlenek és furcsák. Az egyetlen hátrányuk az, hogy hajlamosak a túl gyors döntésekre. Az irreleváns és türelmetlen jellemük miatt gyakran túlságosan is szúrós vicceket engednek meg maguknak.

6. A hű társak

A hónap hatodik napján születettek igencsak nagylelkű emberek, velük született erős felelősségérzettel és a kiváló művészi tehetségekkel megáldva. Gyakran felettébb emberségesek. Csodálatos barátok, akikkel bátran megoszthatjuk a titkainkat. Emellett gondoskodóak is. A hatos szám befolyása lehetővé teszi ezen emberek számára, hogy joggal érezzék magukat a ház urának: barátságosak és vendégszeretők. A szeretteikkel való harmóniában élvezik a saját otthonuknak a szépségét és a jólétet. Ezek jelentik az igazi boldogságot a hatodikán születettek számára!

Ugyanakkor ez a szám a vakító féltékenységet és a túlburjánzó tulajdonosi jellemet is jelenti. Sokszor ezek az emberek meglehetősen makacsok, tolakodóak és hajlamosak a hízelgésre.

7. A bölcs emberek száma

Hét a szerencse száma, ezt mindenki tudja! A hetedikén születettek szeretnek olvasni, mindig készen állnak arra, hogy folyamatosan tanuljanak valami újat, és hogy összekapcsolják életüket valamilyen intellektuális tevékenységgel. Közöttük feltűnően sok tanár, illetve tudós van. Ez a jellem a tipikus maximalista típus! Nagyon magas igényeket támasztanak mind magukkal, mind környezetükkel és a mindennapi élettel szemben is! Számukra gyakran az értelem fontosabb az érzelmeknél. Hátrányi is vannak persze ennek a jellemnek; nagyon szeret vitázni, titkolni valamit, illetve végtelenül makacs.

8. A hatalommal rendelkezők

A nyolcas szám a számmisztikában a hatalom és a védelem szimbóluma. A hónap nyolcadik napján született emberek gyakran vívnak ki maguknak előkelő helyeket a politikában, állnak a vállalati menedzsment élén, és ebben a vezető pozícióban felettébb kényelmesen érzik magukat. A kapcsolatokban is ők „hordják a nadrágot”. Ők egyértelműen én-központúak, igénylik a dicséretet, álmuk, hogy nagy elismerésben részesüljenek. Talán nem meglepő, hogy gyakran igencsak jól keresnek.

De pontosan ez, azaz a pénz, gyakran elrontja ezeket az embereket. Kemények, és nem rendelkeznek elegendő együttérző-képességgel. Számukra a legfontosabb dolog a személyes érdek.

9. A szentimentális jellem

Az egyik fényes tulajdonságuk a nagylelkűség. Ezt mindenki elismeri, aki ismer kilencedikén született embereket. Könnyen megbocsátják a sértéseket, és eltűrik mások hiányosságait. Ők maguk álmodozóak és együttérzőek. Nagyon hűséges barátok és hű társak. Gyakran van író tehetségük.

A hónap kilencedik napján születettek azonban éppen ezért kissé szétszórtak, és a nehéz helyzetekben könnyen összezavarodnak. Nem túl jártasak a pénzügyi dolgokban, ennek következményeként sokat költekeznek, de nem mindig csak magukra.

10. Az ellentmondások embere

A tízes szám két szent szám kombinációja, amelynek jelentését kiválóan visszaadja a következő mottó: „Mindent vagy semmit”. Az a típus, amelyik kategorikusan soha sem vesz részt az intrikákban. Ők a becsületes játékosok, ami sokszor egyértelműen ellenük dolgozik. A tizedikén születetteknek tiszta lelkük és nagy szívük van, sok barátot tudhatnak maguk mellett, és mindig felhívják a figyelmet magukra. Sok tervük van, de gyakran nem tudják pontosan meghatározni a céljukat.

11. Az ő lelki világuk a leggazdagabb mind közül!

A hónap tizenegyedik napján született emberek tisztában vannak a szó erejével, ezért óvatosan mérlegelik mindazt, amit kimondanak, és soha nem adnak tartalmatlan tanácsokat és ajánlásokat. A gyermekkoruk óta a belső fejlődés és a kegyelem útját választják maguknak. Az anyagi értékek az utolsó sorban vannak számukra, mindenekelőtt a lelkükkel törődnek. Belső lelki világuk már-már az parafenoménékkel egyezik. A legjobb hivatás számukra az orvostudomány. Az ilyen emberekből kiváló sebészek válhatnak.

12. Az innovátorok

Tizenkettes szám szent szám az egész emberiség számára. Az emberiség egyik nagy újítása, hogy meghatározták azt, hogy hogyan lehet mérni az időt, és felosztották az egy évet 12 hónapra. Tehát ezekben az emberekben hihetetlen energia rejtőzik, elméjük éles, továbbá hatalmas akaraterővel rendelkeznek. Ők azok, akik megváltoztathatják ezt a világot. Közös jellemzőjük a belső harmónia, a hatalmi egyensúly, a ragyogó szervezési tehetség és a kiváló kommunikációs képesség.

A hónap tizenkettedik napján születettek okosak, tele vannak ötletekkel és kezdeményezésekkel, kreatív ambícióval, felfoghatatlan mennyiségű energiával. A fő prioritás számukra a család.

13. Az örökös bolyongó

A tizenhármas szám viselőinek közös jellemzője, hogy az élet tökéletességére törekszenek, ugyanakkor életükben folyamatosan változások vannak. A hónap tizenharmadik napján született emberek elméje olyan, mint a borotva, rendkívül gyorsan tanulnak, agyuk szó szerint egy szivacs, ugyanakkor nem rugaszkodnak el a valóságtól sem. A napi rutin nyomasztóan hat rájuk, a változások azonban éppen ellenkezőleg, új reményeket keltenek bennük és arra ösztönzik őket, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott helyzethez. A tizenhármas szám viselőinek magabiztosnak kell lennie saját biztonságát illetően, ezért hosszú távú és stabil kapcsolatra törekszenek.

14. A szabadságszerető madár típus

Ez a szám a tudásra szomjas emberekre jellemző. Azok a személyek, akik a hónap tizennegyedik napján születtek, nagyon szerelmesek, még akkor is, ha állandó kapcsolatban állnak, számukra mindig van még valaki a látómezejükben. Hihetetlen vonzerejük és szexuális energiájuk van. Ők a hős szerelmesek. De az üzleti életben és a karrierükben emiatt igencsak sikertelenek.

Imádják a szabadságot és kizárnak az életükből mindenkit, aki bármilyen szabályokat, határokat támaszt velük szemben. Érdekes tulajdonságuk, hogy első pillantásra nagyon szorgalmasnak, gyakorlatiasnak és komolynak tűnnek. A dührohamokban teljesen elvesztik az önkontrolljukat, amit persze később megbánnak.

15. A feltalálók és álmodozó típus

A tizenötödikén születettek finom ízléssel és természetes bájjal rendelkeznek. Az őket körülvevő emberek nagyon vonzónak találják őket. Tehetségük vitathatatlan, kezdve a kreativitásuktól a kiváló technikai készségükig. Képesek célokat kitűzni maguk elé, de ezeket el is tudják érni, legyen szó akár a szakmai életükről. Fényes személyiségük és élénk elméjük állandó szellemi táplálékot igényel. Rendkívül érzékenyek és nagyon fájdalmasan reagálnak a legkisebb kritikára is. Hátrányuk, hogy a legnehezebb problémák megoldásához nagyon gyakran hiányzik belőlük a kellő türelem és a belső fegyelem. Minden nehézség és probléma túl közel áll a szívükhöz.

16. Az elemző típusú ember

Ez a szám azt jelzi, hogy tulajdonosa egy mélyen gondolkodó ember, akinek analitikus gondolkodásmódja van. Az ilyen személy felelős, intelligens, fogékony, nagylelkű, a maga módján titokzatos és független, továbbá csodálatos intuícióval rendelkezik. Kiváló munkatársak is egyben. Gyakran előfordul a hónap tizenhatodik napján születettekkel, hogy családjuk erős befolyást gyakorol rájuk, továbbá szoros kölcsönhatásban van a rokonaival is. Az évek során mind erősebbé válik, ugyanakkor egyre tartózkodóbbá, zárkózottabbá, óvatosabbá is, egyre kevesebbet kommunikálva. Gyűlöli a felületességet, és ha valamit elgondol, azt cselekvés követi.

17. A filozófus

A tizenhetes szám viselőjét az a vágy hajtja, hogy az élet igazságát és értelmét keresse. Gyakran nagyon erősnek és keménynek tűnnek külsőleg, pedig belül túlságosan is érzékeny lélekkel rendelkeznek. A mindennapi életben a megérzéseik gyakran segítenek nekik jó döntéseket hozni az élet minden területén: a kapcsolatokban, a munkahely-keresésben, a szórakozásban… Ugyanakkor ezeknek az embereknek nagyon nehéz megemészteni a kudarcot és a kritikát. Szeretik, amikor a körülöttük lévők figyelme a saját személyükre irányul. A tizenhetedikén születettek általában nagyon magasra rakják maguk előtt a mércét, nagy és távoli célokat tűznek ki maguk elé, viszont pontosan tudják, hogy mit akarnak. Rendszerint jó és értékes alkalmazottak, akik hajlandóak előre gondolkodni és csak azután cselekedni.

18. Az arisztokrata jellem

A hónap tizennyolcadik napján született emberek nagyon tehetséges, finom modorú, ugyanakkor rendkívül ambiciózus jellemek. Az egyes és a nyolcas számok kombinációja miatt ezek az emberek kiemelkednek a tömegből, feltűnő jelenségek, ugyanakkor nagyon lobbanékony természetűek is, és nem restek felvenni a kesztyűt, legyen szó bármiről vagy bárkiről. Mindig készen állnak arra, hogy megvédjék nem csak a saját érdekeiket, hanem barátaikét és kollégáikét is! Rendszerint szerencsések és pénzügyileg függetlenek. Nagy figyelmet fordítanak a társadalmi megjelenésükre és státuszukra, igazából egy gyönyörű életre vágynak. A 18-as szám az igazi arisztokraták száma.

Ezen személyek gyakran gondolják el előre az egyes lépéseket, és óvatosan járnak el. A szerelmi kapcsolatukban a kölcsönös tisztelet a legfontosabb, így hát nem meglepő, hogy ezek az emberek gyakran mély érzelmi kapcsolatot ápolnak szüleikkel, akiknek erkölcsi támogatása és bátorítása nagyon fontos számukra.

19. Jelmondatuk: a stabilitás mindenek felett!

Gyakran megfigyelhető jelenség, hogy a hónap tizenkilencedik napján születettekre jellemző egyfajta konzervatív megközelítési mód minden újra és ismeretlenre, bár nem kizárt, hogy azért alaposan megnézik azt a friss ötletek miatt. Ezekre az emberekre jellemző, hogy energikusak, pragmatikusak és határozott emberek. Számukra a stabilitás áll mindenek előtt és felett: ez igaz mind a családra, mind a szakmájukra egyaránt. Csak nagyon ritkán hagyják el a komfortzónájukat, ami számukra a megszokott helyük. Félelmetesen materialisták, kizárólag azt értékelik, amit fizikailag is meg lehet érinteni. Néha igencsak csúnya dolgokat képesek másokkal művelni, amik azonban bumerángként hatnak vissza rájuk. megfigyelhető ennél a személyiségnél, hogy törekednek arra, hogy megmutassák másoknak, hogy ők a jobbak. Azonban a szerelemben rendkívül érzékenyek és gyengédek. Azt viszont mindig pontosan tudják, melyik partnerre van szükségük.

20. Akik nélkül a közösség elképzelhetetlen

Talán a nyitottság a legjobb szó arra, hogy leírjuk ezeknek az embereknek a jellemét. Egyszerűen imádják a társaságot, az új ismeretségeket, a zajos estéket, szívesen vesznek részt aktívan is különböző rendezvényeken. Kiváló szónokok és hűséges barátok, jól képesek a csapatban együttműködni. Nagyon vendégszeretőek, egyúttal megértőek is. Gyakran alávetik magukat valaki más befolyásának. Ezek az emberek nyugodtan nevezhetőek a szerencse fiainak (lányainak), könnyen megkapják mindazt, amit akarnak. Azonban ők maguk csak ritkán értékelik, hogy mijük is van, és hajlamosak panaszkodni az életükre. Ez egy hatalmas paradoxon a személyiségükben.

21. Az életkedvelő típus

Természetük szerint a hónap huszonegyedik napján születettek végtelenül vidám és önzetlen személyek. Úgy gondolhatjuk, mintha egyenesen a Mindenható gondoskodott volna arról, hogy ilyenek legyenek. Ezek az emberek tökéletesen értik ezt, és készek arra, hogy minden nap megköszönjék létezésük minden pillanatát. A 21-es számot birtoklók között sok kiemelkedő közgazdász, bankár, pénzügyi szakértő van. Életük a pénz körül forog, amit egyértelműen imádnak. Nagy jelentőséget tulajdonítanak saját társadalmi helyzetüknek és partnereik helyzetének is. Kissé cinikusak és ironikusak.

Egyenesen imádják a testi élvezeteket. Igazából nevezhetjük őket megszállottaknak is. Viszont pont ezért néha hajlamosak az árulásra, de kizárólag az ösztöneik hívására, és nem a kapcsolatuk miatt.

22. A felvilágosítók

A huszonkettes szám birtoklóit a sors gazdag képzelőerővel áldotta meg. Ők olyan emberek, akik mindig igyekeznek megvalósítani az álmaikat. A hónap huszonkettedik napján születettek jellemzője továbbá, hogy gazdag belső világuk van, jó emlékezőképességük és tehetségük a tanuláshoz. Ezek az emberek azok, akik mindig magasabbra, s magasabbra vágynak. Tulajdonságuk még, hogy a vérükben van, hogy a tudásukat át tudják adni másoknak, éppen ezért a tanár és előadó munkakört nekik találták ki. Nagyon fegyelmezett emberek, akik mindent az ütemterv szerint hajtanak végre. A házuk egyben az erődjük is.

Nem félnek vállalni a felelősséget, és mindig felelősek a kimondott szavaikért és tetteikért. Ugyanakkor egyáltalán nem magabiztosak: mindig bátorítani és bókolni kell nekik, különben semmit sem sikerül megtenniük. Soraikból rengeteg emberbarát és karitatív munkát végző kerül ki.

23. A kalandorok

Azok a személyek, akik huszonharmadikán születtek, nem tudnak meglenni egy helyben sokáig. Tele vannak optimizmussal, lelkesedéssel és kíváncsisággal. Álmodozók, ábrándozók a végtelenségig. Az utóbbiak kissé hátráltatják őket, mert hajlamosak illúziókba ringatni magukat. A legfontosabb dolog az életükben a szabadság, nem szeretnek keretek között élni, jelentéseket írogatni. Tehetségük sokrétű, és szinte bármely szakmában sikert sikerre halmozhatnak, hiszen, kiemelkedő intelligenciaszintjük, a végtelen kreativitásuk és a progresszív ötleteik révén mindenütt megállják a helyüket. Azonban sokszor életútjuk rengeteg akadályt tartalmaz, amelyeket nem mindegyikük képes leküzdeni.

A 23-as számot birtoklóknak rendkívüli képessége van arra, hogy életüket rendkívül változatossá tegyék: könnyedén kísértésbe esnek, és egyáltalán nem ellenzik „a tiltott gyümölcs” elfogyasztását. Ezért az állandó partnerének készen kell állnia arra, hogy a párja bármilyen őrültségre képes.

24. Az óvatos emberek

Ezek a személyek igencsak jól érzékelik az idő múlását. Nagyon figyelmesek és óvatosak. A döntésük meghozatala előtt mindig felmérik az összes lehetőséget, mérlegelik a következményeket, nem szeretnek kockáztatni sem, ezért néha szidják is magukat az elpuskázott lehetőségek miatt. Szeretik, amikor minden rendben van. Az ilyen emberek megkülönböztető jellemzője a célok következetes megfogalmazása és azok lépésről-lépésre történő végrehajtása. Gyengéjük a hasuk. Többségében közülük kerülnek ki a vendéglátó-tulajdonosok és az ínyencek.

A huszonnegyedikén születettek a hosszú távú kapcsolatok hívei, ami egyszerre biztosít számukra önbizalmat és a biztonságot.

Erős kötelességtudattal és felelősségérzettel rendelkeznek családtagjaik és rokonaik iránt.

25. A parafenomén

A hónap huszonötödik napján születettek közös jellemzője, hogy hajlamosak az önmegtartóztatásra. A mélyreható önelemzésük segíti őket abban, hogy megtalálják a belső nyugalmukat. Az intuíciós képességük és a logikájuk annyira fejlett, hogy szinte határtalan parafenomén képességekkel rendelkeznek. Van valami kézzelfoghatatlanul misztikus ezekben az emberekben! Szeretnek új emberekkel találkozni, utazni. Élvezik a vidámsággal teli kalandot és meggondolatlan szórakozást, nem különösebben foglalkoztatják őket a gondok, problémák.

Azonban nem csak az intuíció, hanem az értelem is vezeti őket. Ezért aztán ritkán követnek el vakmerő cselekedeteket. A partnerük kiválasztásakor inkább az elméjük irányítja őket, nem pedig az érzelmeik.

26. A hű társak

Fontos, hogy ezek az emberek érezhessék azt, hogy szükség van rájuk.

Tiszta szívükből úgy érzik, hogy kötelességük van a többi emberrel szemben: hűséges barátok, megbízható alkalmazottak, kiváló családos emberek. Gyakran a pártfogó szerepét vállalják magukra, amihez minden adottságuk megvan: erős akaratúak, hatalmas energiával rendelkeznek, tehetséges szervezők, kellően tapintatosak, kedvesek és nyitottak.

Általánosságban elmondható szabály, hogy a hónap huszonhatodik napján születettek vállalkozó szelleműek és képesek sikereket elérni, minden területen, függetlenül attól, hogy mibe kezdenek.

Leginkább rájuk jellemző tulajdonságaik közül megemlítendő, hogy hiúak, törekszenek a korlátlan hatalomra, és az uralkodásra. Ezek az emberek imádják a rendet, ha a házukban, lakásukban szépség és tisztaság uralkodik.

27. Az esztéta

A két legszebb szám egyesül ezen számban. A huszonhetedikén születettek is a tökéletességre törekszenek, de észreveszik a körülöttük lévő világ szépségeit és élvezeti forrásait is. Ők rendelkeznek az egyik leggazdagabb belső világgal, ugyanakkor önkritikusak is és mindig adnak magukra. Kedvesek az emberekhez, de soha nem hagyják, hogy azok az emberek az életükbe beleavatkozzanak, akik egyszer megsértették őket. A gazdag képzelőerejüknek köszönhetően ezen személyek képesek tisztán látni a célt, majd a gyakorlatban megvalósítani azt. Messze nem azok közé tartoznak, akik csak a szerencséjükre számítanak.

Soha nem esnek kétségbe és nem tekintenek optimistán a világra. Szeretnek egy nyugodt légkörben élni és érdekes emberekkel beszélgetni. Jellemzőjük még, hogy szeretik, ha a szenvedély külsőleg is megnyilvánul. Nagyon közel áll a szívükhöz, ha egy szeretett ember mindig ott van a közelükben, és fizikai szinten érezteti a közelségét.

28. A törvénytisztelő állampolgár

A hónap huszonnyolcadik napján születettek nagy felelősségérzettel bírnak. Nagyon rámenősek, szeretik az igazságot, tiszteletben tartják az erkölcsi elveket és a törvényeket. Szeretnek megjegyzéseket olvasni és rendbe tenni dolgokat. Ezek az emberek született ügyvédek. De az viszont érdekes tulajdonságuk, hogy nehezen látják be a saját hibáikat, és mindig a környezetet vagy körülményeket okolják a történtekért. Ettől eltekintve ezek a személyek a lelki nyugalmat és a kényelmet értékelik, különösen, ha az otthoni környezetükről van szó. Éppen ezért nagyon válogatósak a környezetüket illetően. Életük párjától is ezt várják el, sőt mind többet és többet követlenek tőle is.

29. Az ellentmondások embere

A huszonkilences szám hordozójának egy ellentmondásos jelleget ad: egyfelől a kettes szám hatása miatt a lágyság és a diplomácia jellemző rá, de a másik, a kilences szám  viszont ad ennek a jellemnek egy kitartó, lázadozó jelleget is. Ma szeretnek valamit és szenvedélyesek, de holnap még rájuk nézni is rossz, annyira ellenszenvesek. Az egyik pillanatban boldogok, azonban egy óra múlva már a konfrontációt keresik másokkal. Ami az anyagiakat illeti, a pénz tekintetében szerencsésnek mondhatják magukat, mert elég könnyen jutnak hozzá, jól keresnek, és nyernek a lottón, ha arról van szó.

Ugyanakkor jellemükből fakadóan keményen meg kell dolgozniuk azért, hogy a személyes életük is rendben legyen. Pontosabban nem a kapcsolat kialakítása a nehéz számukra, hanem a megtartása, ez a hátránya örökké változó, instabil jellemüknek. A potenciális partnerüknek rendelkeznie kell az érzelmi nyitottság és a kölcsönös megértés képességével, és mindig csodálniuk kell az ellentmondások emberét.

30. A serény ember

A harmincas szám egy extrovertált és életszerető embert takar, aki azonban hajlamos a hedonizmusra is. Képes egész nap helytállni, több dolgot egyszerre végrehajtani. A hónap harmincadik napján születettek másik jellemzője, hogy rettentően szívósak. Fantasztikus emlékezőképességük van, és tökéletesen tudnak koncentrálni a feladatra, ezért gyakran jutnak meglehetősen magasra a karrierjükben. Életük tele van eseményekkel, mellettük biztos nem lehet unatkozni. Szeretik magukat is kifigurázni, és sok dolgot humorral kezelni. Ez segíti őket a nehézségek leküzdésében.

Nagyon aktívak és kedvelik az energikus, vidám és hű társat. Mindig segítenek jó tanácsokkal és mindig kimondják azt, amit gondolnak. Nem hajlamosak pletykákra és intrikákra.

31. A bátor jellem

A harmincegyes szám hordozójának biztonságot biztosít, és a bátorságukat is sokan csodálják. Nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy valóban éljen. Minden olyan dolog, amibe belekezd, be lesz fejezve és ráadásul tökéletesen. Ez a tulajdonsága segít neki abban, hogy magas pozícióba kerüljön a társadalomban. Rendszerint az a személy, akinek születésnapja a hónap harmincegyedik napján van, egy kiváló munkás és ugyanezt várja el másoktól is.

Természeténél fogva szenvedélyesen vágyik az önkifejezésre és arra, hogy elvonatkoztathasson az unalmas hétköznapoktól, ugyanakkor valami különlegessel foglalkozzon, például hosszú beszélgetéssel, az utazással, vagy azzal, hogy valami szokatlant tanuljon meg, ami az irracionalitás határát súrolja. Egyértelműen a hosszú távú kapcsolatokat részesíti előnyben.

A numerológia az egyik legcsodálatosabb tudomány, hiszen a számok maguk is hatalmas erővel rendelkeznek. De ez a cikk sem merítette ki az összes lehetőséget, például olvasd el a következő cikkünket: amely hónapban született, olyan a nő természete!

Írd meg nekünk a kommentrovatban, hogy a születési dátumod szerinti leírás egyezik-e a fent leírtakkal! Oszd meg ezt a cikket barátaiddal, ismerőseiddel is a közösségi hálózatokon.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!