Bea asszony kocsonyája – évekig nem szerettem, de ekkor rájöttem, mi hiányzik belőle!

Elöljáróban annyit kell tudni, hogy én világ életemben utáltam a kocsonyát! A bőrös cafatok, amik nagy tálakban arra várnak, hogy valaki elkezdje enni, majd ha már valaki elkezdte, de nem bírta megenni, akkor addig nem illett újat megbontani, mert ugye sorban kell enni. De nekem nem volt guszta a belekezdett, kicsit széttrancsírozott kocsonya, így szépen kimaradt az életemből. Majd kb 10 éve a Silver Hotelben szilvesztereztük Hajdúszoboszlón!

Na ott olyan kis guszta kocsonyák voltak a svédasztalon, hogy kívánta a szemem! Répa, fürjtojás,petrezselyem, ezek is voltak benne. Megkóstoltam, nagyon tetszett, azóta főzök minden télen egyszer, mert ugye elég nagy procedúra. Ja, én is egyszemélyes kis tányérokba öntöm, igaz így több helyet foglal, de sokkal hálásabb és gusztább! 

Hozzávalók

  • 3-5kg Bőrös disznóhús, köröm, csülök vegyesen és füstölten is!,
  • só 1-2 evőkanál,
  • szemes bors és kömény mag 1-1 evőkanál,
  • fokhagyma 1 egész fej, 
  • 1-2 nagyobb répa, 
  • 10 db fürjtojás főzve pucolva,
  • 1 nagy fazék, 
  •  1 teatojás a fűszereknek,
  • 1-2 db hagyma,

Elkészítés: 

Kora reggel érdemes feltenni, mert egész nap fő és este kiöntjük szépen kiadagoljuk.

A húsokat alaposan megmosom, a körmöket lekaparom. Beleteszem egy olyan fazékba, amibe belefér!

Felengedem vízzel, hogy tele legyen a fazék. Feltesszük főni. Beletesszük a megtisztított zöldségeket és a teatojásba zárt kömény magot és szemesborsot.

Lassú tűzön hagyjuk főni. Közben habozzuk, és ízlés szerint sózzuk. 
Nap végén lekapcsoljuk, majd kiadagolva szétöntjük. Én először egy másik nagy edénybe szűrőn átöntöm a levet, hogy szép tiszta legyen a kocsonya. A húsokat elosztom a tányérokba, majd egy répakarika és egy fél fürjtojás és egy petrezselyem levél jön. Ezután egy merőkanállal rámerem a kocsonyát és hideg helyen hagyom dermedni. 

Másnap kitűnő ebéd bodakkal

Gáspár Bea receptje!

Ha elnyerte tetszéseteket a recept, látogassatok el a Youtube csatornámra (Bea konyhája), vagy lájkoljátok a Facebook oldalam.

És persze nézzétek meg az új honlapomat is: beakonyhaja.hu