Csütörtökön egymás után látott napvilágot két döbbenetes hír. Az egyik arról számolt be, hogy egy hallucinogén droggal, csattanómaszlaggal mérgezett fűszerköményt találtak és azt ki is vonják a kereskedelmi forgalomból. A másik szerint egy fővárosi étteremben turistákhoz kellett mentőt hívni különleges rosszullét miatt, miután gulyást ettek. A két hír között pedig szoros összefüggés van.
A turistákat ellátó Honvédkórház által kiadott közlemény szerint két embert atropinmérgezésel kezeltek. Ez az összetevő a csattanómaszlag hatóanyaga. A diagnózis felállítása után a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) újra – március 22-én már több terméket kivontak a forgalomból ugyanebből az okból kifolyólag – figyelmeztetést adott ki az országba külföldről bekerült, szennyezett fűszerkömény miatt.
A mentők csütörtökön pár órán belül két hasonló állapotú beteget szállítottak a Honvédkórházba. A betegek lázasak és zavartak voltak, a toxikológiai vizsgálat pedig egyértelműen kimutatta mindkettőnél az atropinmérgezést. A kórház ekkor értesítette a Nébihet. Miután a betegek tudata kitisztult, arra is fény derült, hogy ugyanolyan ételt fogyasztottak, egymástól teljesen függetlenül.
A fűszerkömények vizsgálatát a kormányhivatalok és a Nébih is megkezdte. Márciusban három cég termékét találták szennyezettnek. Hogy az étterem, ahol a turisták a mérgezett gulyást ették, ezekből a fűszerköményekből használt-e, arról egyelőre nem tudni.
A márciusi ügyben érintett kereskedőcég közleménye szerint a méreg úgy kerülhetett a fűszerköménybe, hogy annak termelési területén a csattanómaszlag természetszerűen jelen van. Azaz, feltehetően a két növény egymás mellett nő, betakarításkor pedig a mérgező növény bekerül a fogyasztásra szánt fűszernövény mellé.
Már külföldön is beszélnek róla
Egy izraeli lapban már leírtak egy ilyen budapesti esetet, bár abban fűszerpaprikáról szólt a történet, ám mivel arról nem tudni, hogy ilyen fűszer okozott volna mérgezést, feltehetően csak elírták a cikkben. Egy Facebook posztra hivatkozva a lap meg is nevezi azt a budapesti éttermet, ahol az incidens történt két izraeli turistával, akik gulyást ettek, majd rosszul lettek, de ők nem mentek kórházba.
Egy Liron Sasson nevű turista is beszámolt arról, hogy a gulyás után rosszul lett, ám ő mentőt is hívott. A mentő 40 perc múlva megérkezett, a turista kapott egy injekciót és az orvos azt mondta neki, óránként 1,5 liter vizet igyon meg. A turista 10 percenként megpróbált magán könnyíteni a wc-n, de sikertelenül. Azt nyilatkozta, hihetetlen kínokat élt át a következő 3 napban.
A cikk azt is leírja, hogy az étterem elismerte, hogy a turisták náluk lettek rosszul a csattanómaszlaggal szennyezett fűszer miatt, elnézést kértek és a fűszert azóta nem használják.