Csokis diós brownie – Egy nagyszerű ízkombináció

A brownie a család nagy kedvence, főleg ezzel a kombinációval.

Hozzávalók:

  • 2 tojás, enyhén felverve
  • 20 dkg barna cukor
  • 12 dkg liszt
  • 12,5 dkg tejföl
  • 2 tk. sütőpor
  • 2 ek. kakaópor
  • 20 dkg étcsokoládé, apróra vágva
  • 12,5 dkg vaj, felkockázva
  • 10 dkg felprított étcsokoládé
  • 5 dkg dió, durvára vágva

Elkészítése:


A sütőt kb 160 fokra melegítjük, majd egy négyzet alakú sütőformát (kb 23 cm) kibélelünk sütőpapírral.
A vajat és a 20 dkg csokoládét serpenyőben kis lángon kevergetjük, amíg a vaj és a csoki el nem olvad, és sima krém nem lesz belőle.
Ha ezzel megvagyunk, levesszük a tűzről és kb 5 percig hagyjuk hűlni.
A csokoládés krémhez hozzáadjuk a cukrot és a tojást, majd a sütőporos lisztet és a kakaót.
Alaposan összekeverjük az egészet. Hozzáadjuk az étcsokoládét és a tejfölt, majd az étcsokit és a diót, és a masszát a sütőformába öntjük.
Az előmelegített sütőben kb 35-40 percig sütjük, míg a brownie szilárd nem lesz. (tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy átsült-e)
Ha megsült, kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni.
Négyzetekre vágva kínáljuk.