Egy férfi két éhes gyermeket hívott meg ebédre egy étterembe. Amikor kihozták a számlát, megdöbbent!

A férfi a megrendelt ételére várakozott. Az étterem ablakán kitekintve, egyszer csak valami érdekesre lett figyelmes… Egy kisgyermek tágra nyitott szemmel figyelte a vendégeket és nagyokat nyelt. Mellette állt lány testvére, aki ugyanúgy bámulta a vendégeket és az ételüket. A férfi úgy határozott, hogy megeteti a két gyermeket. De az, ami ezután következett, igazán meglepte őt is. Ez a megható történet mélyen megérintette az internetes közösséget, kérjük olvassa el ön is.

Achiles Kumar a gyermekeket maga mellé ültette és megkérdezte, hogy mit szeretnének enni. A gyermekek egy szót sem szóltak, csak Achiles tányérjára mutattak.

A férfi a gyermekeknek ugyanolyan ételt rendelt, mint magának. Amikor kihozták az ételt, a fiú nehezen tartotta vissza magát attól, hogy rögtön nekiessen az ételnek. A lány testvére azonban kikísérte őt kezet mosni.

A gyermekek gyorsan megetették az ételüket, hálásan megköszönték Achiles-nek és sietve távoztak az étteremből.

Az ebéd többi részét a férfi magában mosolyogva fogyasztotta el és a lelkét jó érzés járta át. Ezt követően fizetni akart, és amikor a pincér kihozta a számlát, elállt a lélegzete a meglepetéstől…

A számlán nem volt összeg. Csak egy mondat, ami így hangzott: „Nem lehet mindenkinek segíteni, viszont ma Ön tett valamit az emberiségért. Ön ma olyanoknak segített, akik erre rászorulnak.”

Achiles nem gondolta volna, hogy ilyen ajándékot kap az étteremtől. Mostantól biztosan hisz a karmában és az emberi jóságban.