Egyben sült fokhagymás, mustáros sertéssült! Ennél szaftosabb, omlósabb húst még nem kóstoltam!

Ebből a mennyiségből egy nagy adag ízletes, szaftos finomság lesz. Hidegen is nagyon ízletes! Féladagból is elkészíthető, ha túl soknak tűnik.

Hozzávalók:

  • 2kg sertéshús (tarja, karaj, lapocka ízlés szerint)
  • 3 evőkanál mustár
  • 3 evőkanál citromlé
  • 9 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • bors

Elkészítés

Tarjából a legfinomabb, de válasszunk ízlés szerinti húst. A húst mossuk meg és vágjunk rajta több kisebb rést, ezekbe tegyük a megtisztított fokhagymagerezdeket. A mustárt, a citromlét, 6 evőkanál olajat és a fűszereket keverjük össze. Kenjük be vele a húst és tegyük egy tálba, fedjük le alufóliával és egy éjszakára tegyük a hűtőbe. A húst tegyük alufóliával kibélelt tepsibe, öntsünk rá egy kevés olajat és a tepsibe egy kevés vizet (kb. 1 dl), hogy ne száradjon ki a hús, inkább párolódjon. Takarjuk le alufóliával és 180 fokos sütőben süssük 60 percig. Vegyük le róla a fóliát, locsoljuk meg a szafttal és süssük még 1 órán át, félidőben fordítsuk meg, hogy minden oldala alaposan átsüljön.