Emlékhelyet állítottak a hősi halált halt magyar fiatalembernek Korfun

Közel 20 évvel ezelőtt egy győri fiatalember, Gősi Zoltán a menyasszonyával előnászútra érkezett Korfu szigetére. A fiatal férfi összespórolta a pénzt az útra, hogy meglepje imádott menyasszonyát a külföldi nyaralással.

2000. júliusában ezzel az utazással egy álom vált valóra. A szerelmesek tervezték a jövőt, gyermekvállaláson gondolkodtak, nagyokat sétáltak, fürödtek a tengerben. Egy szombati napon az időjárás zordabbra fordult, a tenger is háborgott, ezért úgy határoztak, hogy fürdés helyett inkább tesznek egy nagy sétát a Canal d’ Amour-nál, vagyis a szerelmesek csatornájánál.

A sziklás parton sétálva azt vették észre, hogy sokan a vizet nézik és kiabálnak, mert a hatalmas hullámok között egy fiatalember fuldoklik. Mindenki a partról figyelte az eseményeket, de senki sem cselekedett. Gősi Zoltán azonban döntött, és egy pillanat alatt beugrott a tengerbe. Ekkor rajta kívül még egy ember sietett a bajba jutott fiú segítségére, akit sikerült is a parton biztonságba helyezni. A másik életmentő egy ledobott kötél segítségével szintén partot ért. Zoltán is próbált a kötélbe kapaszkodni, de elsodorta a víz, és végleg elmerült. 26 éves volt.

Mindezt menyasszonya a partról nézte végig, és rögtön tudta: nincs tovább. Vége az esküvőről, gyerekekről, boldogságról szőtt terveiknek.

Értesítették Zoltán szüleit. Édesapja és testvére utazott a görögországi szigetre, lévén a gépen csak két szabad hely volt, és úgy döntöttek, jól jöhet Zoli testvérének nyelvtudása. Az édesanyja eközben a mérhetetlen fájdalmával egyedül várt otthon. A holttest felkutatása több időbe telt, mint gondoltál, először nem is járt sikerrel a keresés. Amikor megtalálták a testet, és kiemelték a vízből, Zoltán édesapja a parton állt. Hazaszállították a hőst, akit lakóhelyén, Győrben helyeztek örök nyugalomra.

Zoli szerettei képtelenek voltak elfogadni és feldolgozni a történteket. Valéria, Zoltán édesanyja, hogy fájdalmát enyhítse, leveleket, később verseket írt elvesztett gyermekének. Ennek az öngyógyító folyamatnak köszönhetően Gősi Vali költővé vált. Megrendítő, fájdalmas sorait az interneten publikálja.

„Csitt, csak hallgass, a szív szava szól: Szeretlek kincsem! Hallod valahol? Csöndes a sírkert, lobban a láng, altatót dúdol az édesanyád…”

(Részlet az Aludj, Kisfiam című versből)

Zoltán most lenne 46 éves. Ha akkor, közel 20 éve másképp alakul, ma boldog családapa lehetne. Sajnos az élet közbeszólt. Testvére unokával ajándékozta meg szüleit, ez ad némi vigaszt a mindennapokban. Zoltánnak emlékhelyet állítottak Korfu szigetén, a Canal d’ Amour-nál. Aki arra jár, vigyen egy szál virágot annak a fiatalembernek az emlékére, aki feláldozta az életét egy ismeretlen, bajba jutott embertársáért.

Gősi Zoltán, nyugodj békében!