Érdemes új férjet keresni, vagy egyszerűbb megbocsátani?

Egy reggel amikor a munkahelyére ért észre vette, hogy otthon felejtett néhány fontos dokumentumot, gyorsan hazament értük, de olyan dolog fogadta amire nem számított.

A ház előtt egy ismeretlen autó parkolt, mikor belépett a nappaliba, a férjét a szeretőjével találta, de nem mondott semmit. Egyszerűen az éjjeli szekrényhez ment, eltette az ott lévő iratokat és megjegyezte, hogy ne is foglalkozzanak vele majd ki lépett a szobából.

A férje utánament majd megkérdezte tőle, hogy este haza jön-e.

– Haza jövök válaszolta Melinda, úgyis össze kell szednem a dolgaimat. Visszament a munkahelyére és megpróbált nem gondolni arra ami történt, majd miután elmúlt a sokkos állapota, kiment és sírni kezdett.

Amikor este hazaért a férje egy csokor rózsával várta majd meghívta őt egy vendéglőbe vacsorázni. Melinda nem utasította vissza a férjét az egész estét együtt töltötték, a férje bocsánatot kért tőle.

Reggel a férje elkészítette a reggelit, Melinda kávézás közben azt kérdezte, hogyan tovább, nem akart tönkrement családot, bár elárulták őt, de nagyon szerette a férjét nem volt felkészülve arra, hogy lemondjon róla.

A férje azt mondta Melindának, hogy őt már nem érdekli más nő csak a felesége. Vajon hazudik? Ki tudja. Melinda hazament a szülei házába, egyedül akart maradni végig akarta gondolni ezt a helyzetet, nem mondta meg a férjének, hová ment, ha akarja akkor úgyis megtalálja őt.