Ha valami igazán gyümölcsös, üdítő, mégis krémesen lágy tortára vágysz, ez a meggytorta mascarponés krémmel telitalálat lesz! A házi piskóta, az édes-savanykás meggylekvár és a lágy mascarpone találkozása mennyei harmóniát alkot – és nem is bonyolult elkészíteni. Mutatom a részletes receptet!
Hozzávalók a piskótához:
- 6 tojás
- 12 dkg cukor
- 12 dkg liszt
Hozzávalók a krémhez:
- 1,5 kg magozott meggy (friss vagy fagyasztott)
- kb. 40 dkg cukor (ízlés és a meggy savanyúsága szerint)
- 1 csomag vaníliás cukor
- 500 g mascarpone
Hozzávalók a díszítéshez:
- friss megy, vagy 1 üveg meggybefőtt,
- 2 csomag piros tortazselé
- 4 evőkanál cukor
- 450 ml víz
Elkészítés:
A piskótát készítjük el először. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját kikeverjük a cukorral, majd óvatosan összeforgatjuk a liszttel és a fehérjehabbal. Sütőpapírral bélelt 22 cm átmérőjű tortaformában, 180 C fokon kb. 40 perc alatt készre sütjük. Miután kihűlt, három lapra vágjuk.
A meggyet a cukorral és vaníliás cukorral sűrű meggylekvárrá főzzük – addig, amíg a leve szinte teljesen el nem fő. Ezután kihűtjük, és a lekvár háromnegyedét leturmixoljuk. Ezt keverjük össze a mascarponéval – ez lesz a tortánk krémje. (Tegyünk félre belőle egy keveset a külseje bevonásához is!)
Miután a piskóta teljesen kihűlt és három lapra vágtuk, jöhet a legizgalmasabb rész: az összeállítás. Egy tortakarikába először az alsó lapot helyezzük, majd szépen elkenjük rajta a meggyes mascarponés krém egy részét. Ezután egy adag sűrű, darabos lekvár következik – ez adja meg azt a telt, gyümölcsös ízt, amitől igazán karakteres lesz a torta.
Erre kerül a második piskótalap, újra krém, majd a maradék meggylekvár másik fele. A tetejére jön az utolsó piskótalap, amit ismét vékony réteg krémmel kenünk meg, majd gazdagon kirakjuk meggyel – használhatunk hozzá friss magvalt meggyet, vagy befőttet, ami van éppen.
Hogy még szebb és fényesebb legyen, a tetejét piros tortazselével vonjuk be. Ehhez 2 kis csomag piros tortazselét keverünk össze 4 evőkanál cukorral és 450 ml vízzel, majd a csomagoláson lévő utasítás szerint elkészítjük, és ráöntjük a gyümölcsökre. A csomagoláson lévő utasítást olvasd el és aszerint készítsd, mert lehet nem mindegyiket ugyanúgy kell készíteni.
Ezután a tortának jár egy kis pihenés: legalább három órára tegyük hűtőbe, hogy minden réteg szépen összeálljon. A legjobb, ha egy éjszakát áll a hűtőben, szeletelés előtt. Ha letelt az idő, jöhet a befejezés, óvatosan lehúzzuk a tortakarikát, a félretett krémmel kívülről is bevonhatjuk a tortát, így még szebb és ünnepibb lesz. A díszítés már csak hab a tortán: kerülhet rá még egy kis meggy, ha szeretnéd, de anélkül is bámulatosan mutat.
Ez a meggytorta recept nemcsak látványos, hanem igazán különleges is, a friss gyümölcs, a házi piskóta és a mascarponés krém tökéletesen kiegészítik egymást. Igazi nyári gyümölcstorta, amit érdemes kipróbálni akár egy családi ünnepen, akár csak úgy, egy napsütéses délután kedvéért.
