Íme, a három legcélratörőbb csillagjegy

Az alábbi három csillagjegy szülöttei kiemelkedően céltudatosak, képesek alaposan kidolgozott terveket készíteni, majd meg is valósítani azokat. Lássuk, kik azok, akik minden területen igyekeznek jól átgondolt stratégia mentén haladni!

Rák

A Rák nem csak a munkájában, hanem a magánéletében is a racionális döntések, az alapos tervek híve. Ennek előnye, hogy ritkán „égeti meg magát” párválasztáskor, nagy hátránya viszont, hogy olyan dolgokban is az eszére hallgat, amikben a szívére kellene, így könnyen előfordulhat, hogy stabil, hosszú távú kapcsolata lesz ugyan, de az igazi, mindent elsöprő szerelmet nem találja meg.

Bika

A Bika jegyre jellemző a stabilitás keresése és a nagy munkabírás. Általában nagyon szorgalmas, becsületes, és talpraesett emberek. Minden napjukat szinte óráról-órára megtervezik, és nem is szeretnek eltérni eredeti elképzelésüktől, a spontaneitás nem az ő asztaluk. Legyen szó munkáról, egy randevúról, vagy egy hétvégi kiruccanásról, a Bika mindenre felkészül, és mindig van B terve. Érdemes figyelnie arra, hogy az aprólékos, közeljövőre vonatkozó tervek megvalósítása közben ne feledkezzen el kicsit távolabbra nézni, hogy lássa a teljes képet, a hosszabb távú célt.

Vízöntő

A Vízöntők kimagasló intelligenciával rendelkeznek, így ritkán okoz gondot számukra a céljaik megvalósítása. Nagy lendülettel vetik bele magukat feladataikba, amiket véghezvisznek, kerül, amibe kerül. Ha a Vízöntőt nem ragadják el az érzelmei, és kordában tudja tartani az érzéseit akkor is, amikor nem pont úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte, akkor nincs akadálya a tervei megvalósításának.