Két nappal a szülés előtt a férjem közölte, hogy már nem szeret…

Ma egy olyan hölgy történetét hoztuk el nektek, amely mindenkit arra szeretne emlékeztetni, hogy a boldogság belülről fakad.

“Gyönyörű nagy ház, az udvaron medence, két szép autó a ház előtt, így vártuk az első megszületendő gyermekünket, 9 év házasság után meg volt mindenünk, legalábbis azt gondoltuk.

Két nap volt még a szülésig amikor egy veszekedés a férjemmel mindent romba döntött.

– A gyerekem mellett akarok lenni, de tudnod kell, hogy már nem szeretlek. Nem jött, hogy elhiggyem azt amit hallok, azt észrevettem, hogy a férjem eltávolodott tőlem a terhességem ideje alatt, de azt gondoltam, hogy fél az apaságtól. Elmondta, hogy volt egy kalandja 5 hónappal ezelőtt és akkor jött rá, hogy engem már nem szeret. A gyerekemre gondoltam, ezért megbocsájtottam neki, valahogyan meg kell mentenünk a házasságunkat.

A szülés előtt sok fajta érzelem kavargott bennem, alig vártam, hogy megismerjem a gyermekem, de féltem is közben, mert nem tudtam, hogy mi lesz a házasságommal. A fiúnk egy pénteki napon született meg júniusban. Aranyos csecsemő volt, nem tudta, hogy milyen az anyukája élete.

A fiam négy hónapos volt amikor rájöttem, hogy mi is a férjem problémája. Volt egy kalandja és valószínűleg már azelőtt, hogy én terhes lettem és ez folytatódott. Megfogtam a fiamat és elköltöztem egy egyszobás lakásba vele, hátrahagyva a nagy házat és mindent amim volt az álmaimmal együtt.

Nagyon el voltam keseredve, de nem engedtem, hogy a fiam sírni lásson, elbújtam a fürdőszobában. Egyszer a férjem meglátogatott minket, de nagyon csúnyán összevesztünk, bementem a fürdőszobába és zokogva azt mondogattam, hogy nem akarok tovább élni.

Miután kezdtem lecsillapodni, elhatároztam, hogy többé nem engedem meg azt, hogy a férjem irányítsa az életem, ez eddig is csak az én gyengeségem miatt történhetett meg. Beadtam a válókeresetet, mert ennek így nem volt értelme. Rájöttem arra, hogy a fiam adott erőt, hogy ezt a lépést megtegyem.

Ő adott erőt ahhoz, hogy folytatni tudjam az életem, hogy minden reggel felkeljek, rájöttem, hogy a boldogságom belülről fakad. Ez egy olyan lecke amit mindenki meg kell tanuljon, én elkövettem azt a hibát, hogy a házasságomra támaszkodtam és a megszerzett anyagi dolgaimra amik körülvettek. Én megtanultam azt, hogy én vagyok a felelős a boldogságomért.”


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!