Kiderült, hogy a kutyák tudatosan használják arckifejezéseiket

A Scientific Reports nevű szaklapban publikált tanulmány szerint a kutyák tudatosan használják mimikájukat. 

Majdnem mindegyik gerinces állatnak vannak arckifejezései. A kutatók eddig abból a feltételezésből indultak ki, hogy az állatok mimikája – függetlenül attól, hogy gyakran mennyire kifejezőnek tűnik – egy érzelmi állapot kontrollálatlan kifejeződése, nem pedig tudatos, kommunikációs célt szolgáló próbálkozás. Ez alól eddig csak az emberszabásúakat, például az orángutánt tartották kivételnek, náluk már korábban megfigyelték, hogy arckifejezéseiket befolyásolta az őket körülvevők jelenléte.

Juliane Kaminski, a Portsmouth-i Egyetem biológusa csapatával azt vizsgálta, hogy a kutyák mimikáját befolyásolja-e az ember figyelme. A nagyra nyílt szemű, felhúzott szemöldökű, ún. „bánatos kutyus nézés” célzott alkalmazása az ember és a kutya együttélésének evolúciós következménye lehet. A vizsgálat folyamán négy különféle helyzet elé állították a kutyákat: először jutalomfalattal a kezében, majd anélkül fordult feléjük egy-egy ember, majd jutalomfalattal, vagy anélkül fordított hátat nekik valaki. Mind a négy helyzetben filmre vették az állatok mimikáját. Az eredmények azt mutatták, hogy a kutyusok sokkal több mimikai mozgást végeztek, ha az ember feléjük fordult. Meglepő, de a jutalomfalat egyáltalán nem gyakorolt hatást az arckifejezésre.

„Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a kutyák arckifejezése a közönség figyelmétől függ, nem pedig attól, hogy az állat izgatott-e, vagy sem” – mondta Kaminski.

A kutatók végkövetkeztetése szerint a mimika aktív kommunikációs eszköz az állatoknál, nem pedig önkéntelen érzelmi megnyilvánulás. Ugyanakkor hangsúlyozzák, a tanulmány eredményei ellenére nem lehet teljesen biztosan kijelenteni, hogy a kutyák valóban értik a velük szemben álló egyén perspektíváját. Elképzelhető, hogy „csak” tanult viselkedésről van szó.