Félünk tőle, ódzkodunk, valami felsőbbrendű, bezárt világnak, magas művészetnek tekintjük, ahova csak azoknak van belépése, akik beleszülettek, vagy gyerekkoruk óta szívják magukba a komolyzenei dallamokat!
Tudtad, hogy nem kell tudnod konkrétan semmit adott komolyzenei darabról, amit hallgatsz, ahhoz, hogy őszintén, odaadóan élvezni tudd?
Csak érzelmi intelligencia szükséges hozzá! Természetesen, minél olvasottabb, tájékozottabb valaki, az szervesen összefügg az érzelmi intelligencia növelésével, de a komolyzene lüktetését anélkül is átveheted, sejtszinten átérezheted, ha nem tudsz semmit a zeneszerzőről!
Szerencsére, ahhoz, hogy elkezdj komolyzenével foglalkozni, ma már nem szükséges egyáltalán beiratkoznod, semmilyen iskolába, semmilyen képzésen nem kell részt venned, csupán adni egy esélyt, hogy megérintsenek a dallamok!
Természetesen sokat számít az előadók által közvetített aura is, mert ha a zenekar, vagy szólista teljes átadással játszik, szinte testtartásával, mimikájával is áttudja adni a harmónia minden apró érintését, az nagyban megnöveli a hallgató és néző befogadóképességét is.
Végezetül, amiért érdemes már gyerekkorban a komolyzene hatásaival foglalkozni, az nem más, mint az a számtalan pozitív tulajdonság, amit sokan leírtak már, mi most csak összefoglaló jelleggel teszünk róluk említést, ugyanakkor tény az is, hogy mindezeket nem lehet elégszer hangsúlyozni! Stresszes, rohanó világunkban kiemelten szükség lenne a komoly – és klasszikus zene terápiás jellegét igénybe venni. Hisz közel ingyen áll rendelkezésünkre, hála a világhálónak (hogy ne mindig a rosszat kiabáljuk rá!).
Nézzük a komoly zene néhány pozitívumait:
- stresszoldó
- növeli a koncentrációs képességet, fejleszti a memóriát
- növeli saját megbecsülésünket, és önmagunkba vetett hitünket
- vérnyomáscsökkentő hatású
Láthatjuk, hogy mind-mind olyan rizikófaktorok, amelyek ma már népbetegségnek számítanak, és szinte értelmetlenül és fiatalon halnak bele emberek!
Mire várunk tehát? Komolyzenére fel!