Miután összeházasodtunk, anyósomhoz költöztünk, ekkor még nem tudtam, ez milyen rossz döntés


Már nem tudom mit csináljak, hova menjek, rossz a kapcsolatom az anyósommal, utál engem. A férjem pedig mindig az anyja pártján áll.

Nagyot hibáztam amikor a férjemre hallgattam abban, hogy lakjunk az anyósomnál. Nekem jó állásom volt, a férjemnek is, meg tudtuk volna engedni magunknak azt, hogy albérletbe költözzünk, de anyósom már az első találkozásunknál a következőket mondta:

– Miután összeházasodtok, lakhattok nálam, a lakásom úgyis 2 szobás, el fogunk férni. Én akkor nem vettem észre, hogy nem tetszettem a jövendőbeli anyósomnak. Egy év múlva összeházasodtunk, a férjem ellenezte azt, hogy albérletbe költözzünk, eszébe jutott amit az édesanyja felajánlott nekünk.

– Miért költözzünk albérletbe, így sem elég a pénzünk, én autóra gyűjtök mondta ő. Egyenlőre anyámnál fogunk lakni, aztán majd gondolkodunk a jövőn.

Beleegyeztem, az anyósomhoz költöztünk. Ameddig nem voltunk házasok, addig nem laktunk együtt, hétvégén hol ő jött hozzám, hol pedig én mentem hozzá. Lassan megszoktam az új szobánkat, minden volt benne amire szükségünk volt, ágy, TV, egy asztal a számítógépnek, szekrény és még egy fotel is.

Az elején anyósom kedves volt velem, aztán ahogy telt az idő mindig kritizált valamiért.

– Nem úgy főzöl ahogy kellene, tegyél több vajat az ételbe, én tudom, hogyan szereti a fiam. Néha egyszerűen nem tetszett neki ahogyan oltözöm, megszólított a cipőért amit viseltem vagy a ruháért ami rajtam volt. Amikor a férjemnek panaszkodtam, ő az anyját pártolta, nem engem.

– Tudom, hogy néha nehéz vele mert átlépi a határt, de az én anyám és tisztelned kell őt. Kezdtem megszokni ezt a légkört, dolgoztam, hétvégén pedig a házimunkát végeztem, vásároltam mindenkinek, segítettem anyósomnak takarítani az egész lakásban.

– Kimostál minden ruhát? Kivasaltad a fiam ingeit? Jól kell kinézzen a munkahelyén. Annyira fárasztott ez az örökös ellenőrzés, hogy elhatároztam, hogy megbeszélem a férjemmel béreljünk ki egy lakást azért, hogy ne zavarjuk az édesanyját.

Valahogy anyósom megtudta mire készülünk, biztosan a férjem mesélte el neki. Anyósom kiborult, de aztán hamar lecsillapodott, még én is elcsodálkoztam, hogy nem folytatta tovább. A következő reggel a férjem elment dolgozni, én otthon maradtam, egyszer csak belépett anyósom és ordítozni kezdett velem.

– Szedd össze a holmidat most és takarodj a lakásomból. Én majd elmagyarázom a fiamnak a helyzetet.

Megsértve és elkeseredetten a férjemhez mentem a munkahelyére. Elmondtam neki, hogy én soha többé nem megyek vissza abba a lakásba, ha akar jöjjön velem vagy maradjon az anyjával, de akkor engem nem lát soha többé. 

Még akkor este találkoztunk egy ingatlanközvetítővel és ki is béreltünk egy lakást. Amikor anyósom megtudta, hogy elköltözünk, nagyon megharagudott és azt mondta a férjemnek, hogy többet nem beszél vele. Kis idő múlva született egy kislányunk, amikor anyósom megtudta akkor már nem tudta tartani az ígéretét.

Eljött meglátogatni az unokáját, bocsánatot kért a viselkedéséért. Csak akkor találkozunk amikor látni akarja az unokáját, de talán ez a legjobb.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!