Mjasznyikov doktor 90 éves anyukája: „Kézzel mosom fel a padlót és örülök minden napnak, ami még megadatik nekem.” Íme, a legjobb tanácsok a hosszú és egészséges élethez!

Az idős kor tudata megfélemlít sok embert: az egészségügyi problémák, a demencia, a fáradékonyság, a magány stb. És, persze a test sem bírja már azt, amit korábban. De a szeretett és tisztelt Mjasznyikov doktor 90 éves anyukája saját példáján keresztül bizonyítja be, hogy lehetséges boldogan élni idősként is, és élvezni az életet ebben a korban. Olga Mjasznyikova 90 éves, de mindig vidám, egészséges és mosolygós!

Az idős hölgy maga is az egészségügyben dolgozik, és még mindig elfogad betegeket. És biztosak vagyunk abban is, hogy sok lány nem lenne elégedetlen, ha így nézne ki ennyi idősen, mint Olga Mjasznyikova.

„Ilyen, az élethez való rendkívül lelkes hozzáállással, ilyen jó és mély lélekkel és kedvességgel valószínűleg csak egyszer egy évszázadban adományoz meg valakit a természet! És ez nem csak az én véleményem, hiszen minden olyan ember körében, aki érintkezésbe kerül vele, kivételesen népszerű lett.” – mondja Alexander Mjasznyikov az édesanyjáról. Hogy hogyan lehet emelt fővel öregként élni, hogyan lehetünk szellemileg is fittek, és hogy hogyan tudjunk lépést tartani a korral, most megtudhatod a Ketkes szerkesztőségétől.

Az öregség elleni gyógyszer

Olga Mjasznyikova életének fő elve, hogy mindig talál magának elfoglaltságot. Úgy véli, minél több ideje van az embernek unatkozni, annál hamarabb távozik el erről a világról. Nem kell grandiózus dolgokra gondolni, még az olvasás is egy olyan tevékenység, amely lehetővé teszi, hogy agyunk állandóan dolgozzon. Mert ne feledjük, az öregedést nem csak ráncok és a vérnyomásproblémák jelentik, hanem, sajnos az agysejtek számának csökkenése is. Olga Halilovna mindent leír titkáról a könyvében: „Hogyan maradjunk nők 100 éves korunkig”.

„Tudják, ahhoz, hogy hosszabb ideig fiatalok maradjunk, csak az szükséges, hogy… …hogy ne legyen elég időnk! Igen, igen, én így éltem egész életemben. Három munkahelyen dolgoztam, és ezért minden nap úgy elfáradtam, hogy amikor hazaértem, csak az ágyra zuhantam, és azonnal elaludtam. Folyamatosan varrtam és kötöttem. Mindig tudtam, éreztem, hogy mit kell és muszáj tennem, ezért nem volt időm betegnek lenni, illetve unatkozni.”

Az öregedés első jeleként az érzékszerveink válnak rosszabbá. Hallásunk körülbelül a 65. év betöltése után csökken. A látásunk körülbelül 50 éves korunk után kezd romlani, de rosszabb lesz a szaglásunk és az ízlelésünk is. Nagyon gyakran hallhatjuk az idősebb emberektől, hogy az étel már nem ugyanaz, régen minden ízletesebb volt. Azonban ennek az az oka, mert a szájban az ízlelőbimbók száma 36 %-kal csökken.

„De miért olyan fontos, hogy folyamatosan fenntartsuk érdeklődődésünket az életünk során? Mert az öregedési folyamat akkor kezdődik, amikor a test növekedése és fejlődése megáll. Tehát már 30-35 év körül csökken a biológiai folyamatok intenzitása.” Ezért az életkorral kapcsolatos változások észlelésére és önbecsülésre való törekvés nem csak a 60. év után válik szükségessé, hanem korábban, a fiatalkorban is. Ha többet kell kommunikálnunk az emberekkel, több információt kell feldolgoznunk, továbbá hasznos, természetesen, ha keresztrejtvényt fejtünk, vagy logikai feladatokat oldunk meg. Végül is, nemcsak az izmokat kell tornáztatni, hanem az agyunkat is.

És igen, elkezdesz egyre jobban és hamarabb elfáradni, a sebek hosszabb ideig gyógyulnak be, és már a változásokhoz sem alkalmazkodsz olyan könnyedén. Az Egészségügyi Világszervezet szerint azonban az egész világon „a népesség elöregedése” jellemző, azaz folyamatosan növekszik az időskorúak száma. Ugyanakkor magas a halálozási arány a fiatalok körében. Ez azért van, mert az emberek, a mostani öregek, korábban, fiatal korukban aktívabbak voltak, így tovább is élnek.

Különböző csoportok, körök, a séták, az élő környezet, ezek tekinthetőek a hosszú élet titkainak. Most a fiatalok sok időt töltenek okostelefonok nyomkodásával, emiatt magas körükben a depresszió, sőt, a sajátos öregkori betegségek már 30 éves korukban jelentkeznek. A kézimunka nagyon fontos az adott személy számára, hiszen ez egy, a kezeket érintő finom motoros képesség, amely segíti a beszédképességet, a gondolkodási folyamatokat, növeli a képzelőerőt, erősíti a memóriát és a kreatív képességeket. Korábban, amikor nem volt olyan sok technikai eszköz, az idős emberek kötöttek, horgoltak, varrtak… És közülük kevesen szenvedtek demenciában, a feledékenységben és más rendellenességek miatt.

„Ezért azt tanácsolom: mindazt, amit tehetsz magadnak, tedd is meg és ne várjad, hogy mindenben a szeretteid segítsenek neked! Egy idős embernek, egy nőnek hobbival, szenvedéllyel, állandó elfoglaltsággal kell rendelkeznie, amelyre teljes figyelmet szentel. Olvasás, rajzolás, varrás, kötés. Én például, világ életemben kötöttem. Terítőt, asztalkendőket, asztalterítőket készítettem. És horgoltam is.”- írja Olga Mjasznyikova a könyvében.

Tanulj új szavakat, tanulj meg új nyelveket, vagy tanulj meg verseket vagy imákat. Ekkor az életkor csak egy szám lesz, nem pedig büntetés. Egyébként tudósok észrevettek egy érdekes tényt: azon emberek, akik előszeretettel hallgatják a madarak énekét, sokkal hosszabb ideig élnek. Tehát ne légy rest, és a reggeli sétát mindenképpen egy a parkon keresztül végezd. Egészséges és az egész nap jó hangulata is garantált.

Írjad meg nekünk a kommentrovatban, te egyetértesz-e Olga Mjasznyikova fent leírt tanácsaival.

Oszd meg ezt a cikket a közösségi oldalon barátaiddal, ismerőseiddel is!