Egy iskolai tanár egy remek példán keresztül mutatta meg a diákoknak, hogy mennyire fontos segíteni a környezetünkben lévőket, és hogy együtt többre vagyunk képesek, mint egyedül.
A pedagógus minden tanuló kezébe adott egy lufit, és arra kérte őket, hogy írják rá a saját nevüket. Ezután valamennyi lufit elengedték, amelyek így hamar szanaszét hevertek az iskolában. Majd a tanár azt a feladatot adta, hogy mindenki keresse meg azt a lufit, amin a neve van, de a feladatra csak 5 percet kaptak a gyerekek. Talán nem meglepő, hogy ennyi idő alatt senki sem találta meg a saját lufiját.
Itt következett a csavar: A tanár arra kért mindenkit, hogy vegyen fel egy lufit, és adja oda annak, akinek a neve rajta található. Így percek alatt mindenki megkapta a sajátját.
A játék végén pedig a tanár összegezte a tapasztaltakat: „Gyerekek, a boldogság olyan, mint a lufik. Ha csak a sajátodat keresed, nehezen találod meg. Ha törődünk egymással, ha segítünk egymásnak, a boldogságot is könnyebben megleljük együtt.”
