Egy édesanya örökké édesanya marad, még akkor is, ha messze van a gyermekeitől.
Még fonjál nekem anyám egy utat,
Könnycseppből és vágyakból,
Hogy lépjek rajta úgy mint egy szőnyegen,
És térjek vissza hozzád a verandára.
Készíts a lelkemből egy gyűrűt,
Mert tudom, hogy tele van keserűséggel és kínnal,
Majd este amikor imádkozom hozzá,
Kezemen hordom és letérdelek.
Készíts anyám a távolléthez ajtót,
Hogy kinyissam és jöjjek hozzád,
Hogy sírjunk mind a ketten a sorsunkon,
Amely elvitt engem messzire az én falumtól.
Készíts anyám az országom földjéből,
Egy agyagtálat, hogy túltegyem magam a keserűségen,
És egy asztalt anyám gallyakból,
Hogy érezzem ismét a kenyered ízét.
És adj a te szegénységedből büszkeséget,
Azt az érzést, hogy gyermeked maradtam,
Hogy ne érezzem sem a láncot, sem a kötelet,
Mely távol tart tőled.
Adj erőt, hogy megtörjem az igát,
Amely nyomasztja a hazámat,
Hogy ne sírjon a gyermekem,
Azért mert látja, hogy te hogy sírsz utánam.
Készíts anyám egy élő képet,
És tedd a képmásod ezüst keretbe,
Majd az Isten amikor úgy akarja,
Együtt lesz újra a család a kis faluban.
