Tehéntúróból készült körözött – Ez az a körözött, amit szeretünk :-)

Gyerekkoromban nem rajongtam érte, de aztán felnőtt fejjel már én is egész rákaptam. A nagymamám pedig nekem adta még annak idején a receptjét!

Hozzávalók

  • 30 dkg tehéntúró,
  • 1 dl tejföl,
  • 2 g só,
  • kávéskanálnyi szétdörzsölt köménymag,
  • kávéskanálnyi finomra vágott metélőhagyma,
  • kávéskanálnyi szitált csemegepaprika.

Elkészítés

Friss tehéntúrót használjunk, ne legyen nagyon savanyú. A túrót áttörjük vagy fakanállal simára keverjük. Hozzáadjuk a tejfölt, sót (ha a túró a kelleténél savanyúbb lenne, kávéskanálnyi porcukrot is keverjünk bele); a fűszereket jól eldolgozzuk. Hűtőszekrényben is csak egy napig tarthatjuk el.

Körözött juhtúró

Hozzávalók

25 dkg juhgomolya (olcsóbb és kiadósabb, mint a készen vett juhtúró), 15 dkg vaj, jó kávéskanálnyi köménymag, 1 csapott gyermekkanálnyi édespaprika, kávéskanálnyi mustár, 1/2 tubus szardellapaszta, evőkanálnyi finomra vágott metélőhagyma, ennek hiányában ugyanannyi finomra vágott vöröshagyma, 1/2 kávéskanálnyi porcukor, 2-3 g só.

Elkészítés

A juhgomolya héját forró vízzel megmossuk, levágjuk és hideg vízbe beáztatjuk. A gomolyát húsdarálón, héjával együtt kétszer ledaráljuk, kissé megsózzuk és jól meggyúrjuk. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a túrót, fűszereket, cukrot, sót (nem szabad túl sósra készíteni), jól összedolgozzuk. A sózásnál azért is vigyáznunk kell, mert a szardella is sós. Nyáron megmosott, kimagozott zöldpaprikába tömjük. Nagyon célszerűek csomagolás céljára a kiürült, jól kimosott, műanyag tejfölös poharak, melyeket felhasználás után eldobhatunk.