A nappali különleges jelentőséggel bír egy lakásban vagy házban, hiszen ez lesz az a helyiség, ahol a legtöbb időt töltjük a családdal és a vendégekkel egyaránt. Fontos, hogy otthonos és kellemes hangulatú legyen, mindemellett pedig szép és rendezett. Ezt a megfelelő bútorok választásával nem nehéz elérni, a praktikum mellett ugyanakkor az esztétikai szempontokat is érdemes figyelembe venni.
A kanapé a nappali lelke
A nappali elsősorban a kényelmes időtöltés helyszíne, ezért elengedhetetlenek a komfortos ülőalkalmatosságok. Ma már csodás kanapék, valamint fotelek közül lehet válogatni, a semlegesebbtől a meghatározóbb stílusú darabokig.
Mivel a kanapéd lesz a nappalid középpontja, fontos, hogy előre eldöntsd, milyen stílusú helyiség a cél. Vibráló, modern, izgalmas összhatású? Akkor válogass nyugodtan az élénkebb színvilágú darabok közül, de arra figyelj, hogy a színek végül majd harmonizáljanak egymással – egy feltűnő kanapénak illenie kell a fal, a padló, a függöny stb. színéhez is. Ha inkább a visszafogott harmóniára törekszel, a semlegesebb árnyalatok mellett célszerű letenni a voksodat. Ugyanez igaz a fotelek esetében is.
Ne hagy üresen a falakat
Ha üresek a falak egy lakásban, az egész olyan ridegnek, befejezetlennek hat. Sokan feledkeznek meg a falak dekorálásáról, és ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetnek az otthonuk berendezése során. Az üres falfelületektől meg lehet szabadulni képekkel, de látványos kialakítású polcok segítségével is, amikre pakolhatsz dekorációs elemeket, könyveket, de akár szobanövényeket is, hogy otthonosabbá tedd a környezetet.
Polcokból a nagyon egyszerű lebegőpolcoktól kezdve a különleges tervezésű, formabontó darabok egyaránt elérhetők. A helyiség stílusához érdemes igazítani, hogy melyek mellett teszed le a voksodat.
A polcoknak nem feltétlenül kell, hogy funkciójuk is legyen. Nyugodtan lehet kizárólag dekorációs célja, és nem kell ténylegesen tárolásra használni, elég, ha szellősen elhelyezel rajta néhány dísztárgyat, amik hangulatukban passzolnak a nappali többi részéhez.