Az évek múlásával a szüleinknek szüksége lesz segítségre. Mi pedig segítünk nekik, mert ők felneveltek, szerettek minket és most rajtunk a sor. Soha ne szégyelld a szüleid, még akkor sem, ha már nagyon idősek!
Egy férfi elvitte az idős édesapját egy vendéglőbe, vacsorázni. Az édesapa nagyon öreg és erőtlen volt. Étkezés közben lecsepegtette a ruháját, tiszta kenyérmorzsás lett a nadrágja, az étteremben lévő vendégek gúnyosan és megalázóan tekintettek rá, de a fia megőrizte a nyugalmát.
Miután megvacsoráztak, a férfi segített az édesapjának a székről felállni és elkísérte a mosdóba. Ott letisztította az idős ember ingét és nadrágját, ezután nagy szeretettel megfésülte az ősz haját és segített feltenni a szemüvegét.
Amikor visszatértek a terembe síri csend lett.
Egyetlen dolog amit hallani lehetett, az csak a teremben ülő emberek suttogása volt, arról suttogtak, hogy lehet így enni, nyilvános helyen, mint ez az idős ember. Ezzel elveszi a többi ember étvágyát is.
A férfi elkérte a számlát, fizetett, majd az édesapjával együtt távozni készültek az étteremből.
Ebben a percben egy idős ember felállt az egyik asztaltól, majd így szólt:
– Azt hiszem itt hagyott valamit!
A férfi körülnézett, ellenőrizte a zsebeit, majd így szólt:
– Nem, nem hagytam itt semmit.
Ekkor az idős ember, hangosan így szólt:
– De igen, itt hagyott valamit, mindenki számára, ebben a teremben! Egy leckét minden gyerek számára és a reményt minden szülő részére!
Az étteremben lévő személyek elcsendesedtek és mélységesen szégyellték magukat azért, amiért így vélekedtek az étteremben étkező férfiról és az idős apjáról.
A legnagyobb viszonzás amit a sors adhat nekünk az az, hogy gondoskodhatunk az idős szüleinkről, azokról az emberekről akik az idejüket, a pénzüket és az egészségüket feláldozták azért, hogy felneveljenek bennünket. Ők megérdemlik, hogy életük végéig szeressük, tiszteljük és megbecsüljük őket.
