A hintaló egyszerűen nem vágtat ki a divatból!

hintaló

A ringató játékok több lényeges funkcióval rendelkeznek. Nyugalmat, békét teremtenek, hiszen az anyai, ringató mozgást utánozzák. A biztonság, a szeretet érzései a jó élményeket felidéző mozdulatok hatására automatikusan megjelennek, így aztán a boldog mosolygás pont ugyanannyira borítékolható, mint a vidám időtöltés. Mert ezek a játékszerek szórakoztatásban is verhetetlenek!

Ha az altatás a cél, akkor jöhetnek a kombinált variációk

A hintaló népszerűsége nem, hogy nem csökkent az elmúlt években, hanem épp ellenkezőleg: folyamatosan nőtt. Pedig ez a megoldás gyakorlatilag őskövületnek számít a játékok világában. Évszázadokkal ezelőtt is arattak a fából készült verziók, amiken persze lovagolni sem utolsó élmény. Viszont mára már sokat fejlődött a gyártás, így feltűntek olyan modellek is, amik újragondolják az álommanók becsalogatásának mikéntjét.

A plüss, fotellel és zenével felszerelt verzió például egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy a lurkó édes álomba merüljön a ringatózás közepette. Az is nagy eredmény persze, ha a szemecskék mind sűrűbben csukódnak le, mert ha a manók egyszer előbújnak, akkor az ágyikóig meg sem állnak. A megnyugtató, heves érzelmeket lecsillapító, ringató mozgás, valamint a kellemes zene együttesen igazán hatásos álomhozók.

A nyugalom a játék lendületében sem árt

Ám akadnak olyan helyzetek, amikor a teljes lelazulás nem szükséges. A békés állapot megteremtése mindenkor jól jön, még a pacizás kellős közepén is. Szóval, ha a gyerkőcök úgy akarják, akkor megzabolázhatatlanul nyeregbe pattanhatnak, hogy a lehető legnagyobb vágtát vigyék véghez kedvenc hintalovuk hathatós közbenjárásával.

Miközben a lovacska vadul ring előre és hátra, a gyermekek egyensúlyozási, illetve koordinációs képességei észrevétlenül, ám kifejezetten eredményesen fejlődnek. Úgyhogy a látszólagos játék hátterében fizikai és mentális fejlesztés is megvalósulhat. Az öntudatlan tanulás egyik vitathatatlan előnye, hogy gyors, mélyre ható, illetve mindenféle kényszertől, kötelességtől mentes.