A szülőknek van az egyik legnehezebb dolguk a világon, hiszen egy új életet kell felnőttkorig terelgetni és gondozni, de 18 évvel később sincs vége a munkának, hiszen sok buktató tarkítja az útjukat, viszont szülőnek lenni az egyik legizgalmasabb kaland, amiben egy ember részt vehet. Először gyermekülésbe tesszük őket, aztán a már kisiskolásnak tanítjuk, hogyan csatolja be magát az ülésbe. Gyümölcsökkel, zöldségekkel és vitaminokkal támogatjuk az egészségüket, rendszert teremtünk az életükben és figyelmeztetjük, óvjuk, féltjük őket. Mindezek ellenére sajnos nem minden múlik rajtunk, vannak dolgok, amikre nincs ráhatásunk.
Egy Iowában élő pár a kislányát, Coralynn Eve Sobolikot 12 hónapon át körültekintően és vigyázva gondozta, mindennek ellenére Cora szervezetét egy makacs vírus támadta meg. A kislány parainfluenzás lett és nagyon hirtelen súlyos szövődmények alakultak ki nála. Szülei, Meagan és Paul észlelték, hogy kislányuk nehezen lélegzik, ezért azonnal a helyi kórházba vitték.
Mivel Cora állapota percről-percre romlott, átszállították a Minnessotta-beli Rochester városának Mayo Clinic kórházba, viszont előtte altatásba kellett helyezni és intubálni, de ezalatt a szíve is megállt.
Meagan, Paul és Cora nagymamája is tehetetlenül nézte, amint az orvosi személyzet 25 percig küzdött a gyermek életéért. Az orvosoknak sikerült stabilizálniuk a kislány állapotát, de a kórházban megállapították, hogy bár Cora szíve és EKG-ja rendben van, az agya károsodott.
Meagan és Paul azonnal tudták, hogy ha Cora magához is tér, már nem lesz ugyanaz a kislány, de ez nem érdekelte őket. Csak azt akarták, hogy a lányuk kinyissa a szemét, rájuk nézzen, megölelje őket, hogy megfogja a kezüket.
Ez sajnos azonban már nem történt meg.
Cora állapota az éjszaka és a következő nap folyamán tovább romlott, majd 2019. április 21-én, délután háromnegyed ötkor az orvosok közölték velük a lesújtó híreket: Cora agyhalott volt.
„Térdre zuhantam, zokogtam és csak annyit tudtam mondani, hogy ‘Nem, nem, Istenem, nem’. Teljesen lezsibbadtam és üresnek éreztem magam.” – mondta az egyik szülő.
A pár egymásba kapaszkodott ebben a rettentő fájdalomban, és volt egy halovány reménysugár a számukra. Úgy döntöttek, habár Cora soha többé nem térhet vissza hozzájuk, valamilyen formában tovább élhet, így felajánlották kislányuk szerveit olyan gyermekeknek, akiknek még maradt esélyük az életben maradásra.
Meagan a döntését a Facebook-on tette közzé:
„Már nincs rá esély, hogy a kislányunk felépüljön, de továbbra is velünk van és felvették szervdonornak. Ma egy angyallá vált, de holnap reggel vagy délután a műtőbe viszik, ahol valóságos hős lehet, ugyanis akár nyolc különböző embernek adhatja az élet csodálatos ajándékát. Ma este még vele lehetünk és a legnagyobb szeretetben búcsúzhatunk tőle.”
Szerte az Egyesült Államokban a kórházak mélyen tisztelik a szervdonorokat, akik utolsó útjukon egy műtőbe kerülnek, az eltávolított szerveiket pedig azonnal elküldik azok számára, akiknek az életét ezzel még meg lehet menteni.
A pillanatot, amikor a pácienst a műtőbe tolják, más-más néven nevezik, hol a Becsület, hol a Tisztelet útjának. Bármi is a neve, szívszaggatóan gyönyörű. Orvosok, nővérek, hozzátartozók a kórházi szobától a műtőig felsorakoznak és tisztelettel adóznak azok előtt, akik önzetlenül felajánlják szerveiket, hogy másoknak egy újabb esélyt adjanak az életre.
A Cora kórházi búcsúztatásáról készült videón hallható, hogy a búcsúztatására összegyűlt orvosok és nővérek „Az Úr Irgalmát” éneklik, miközben Corát végigtolják a folyosón, úton a műtő felé.
„Nem találtam szavakat, amikor éreztem azt a sok szeretetet és támogatást a kislányunk irányába. Az orvos, aki ápolta, a szabadnapján jött be és az első volt a sorban, végig ott volt velünk, amíg a kislányunkat el nem vitték a műtőbe. A nővérek is csodálatosak voltak, annyi támogatást adtak amíg ott voltunk, hihetetlen volt.”
A pár elmondása szerint ahányszor látják a videót, megszakad a szívük, de hiszik, hogy Cora lélekben ott van velük. Megnyugvással tölti el őket, amikor újra látják kislányukat a felvételen és tudják, hogy helyesen cselekedtek.
Cora története sok emberre volt hatással. A szívét egy egyéves kisfiú, a máját egy egyéves kislány, míg a veséit egy 41 éves nő kapta meg.
„Három különböző emberben fog tovább élni. Nem ment el igazán, az öröksége tovább él.”
Meagan és Paul reméli, hogy Cora szervdonorsága másokat is arra inspirál, hogy felajánlják szerveiket, ha eljön az idő.
„A kislányunk jelentett számunkra mindent. Olyan vidám kislány volt, mindig nevetett és a nevetése ragadós volt. Cora a mi kis hősünk és hiszem, hogy sokak számára lehet ösztönző, hogy világszerte felhívja a figyelmet a szervdonorság fontosságára.” – írta bejegyzésében az édesanya.