A fiam lassan 34 éves, már majdnem fél éve házas. Előtte 3 évig jártak a lánnyal. A kapcsolatuk elején bemutatta a barátnőjét, különösebb vita soha nem volt közöttünk.
Nem veszekedtünk, mindig kedves voltam vele. A fiam már évek óta külön élt, ezért a lánnyal nem sokat találkoztunk. A házasságuk után gyakrabban meglátogattam őket, próbáltam összebarátkozni a menyemmel. Amikor náluk voltam, segítettem a főzésben, takarításban, sok mindent megcsináltam helyette.
Minden hétvégén meghívtam őket ebédre. Ha már együtt élnek, gondoltam fontos lenne, hogy jó legyen a kapcsolatunk. Időnként megpróbáltam tanácsot adni nekik, amit úgy tűnik nem fogadtak szívesen. A menyem minden tanácsomat sértésnek vette.
Még gyakorlatlan volt a háztartással kapcsolatosan, ezért igyekeztem neki segíteni, de nem kellett volna. Szerinte én mindenbe beleszólok. Nagyjából két hónapja náluk voltam, a menyem főzött. A mosógép befejezte a mosást, mondtam neki, hogy megyek kiteregetek és kivasalom az ingeket.
Erre ő a köszönöm helyett annyit mondott, hogy elege van, hagyjam őket élni. Majd ő megcsinálja. Nem értettem miért ilyen ellenséges, de ekkor folytatta a mondanivalóját:
– Mindenbe beleszólsz, folyton nálunk vagy, lassan már nincs magánéletünk. Nincs szükségem házvezetőnőre. Lehet, hogy sótlan a leves, nem elég magas a sütemény, vagy nem tudom olyan szépen kivasalni az ingeket, mint te, de majd megtanulom. Ne szólj bele mindenbe, jobb lenne, ha egy ideig nem jönnél ide.
Szóhoz se jutottam, felvettem a kabátom és elmentem. Felhívtam a fiamat, elmondtam mi történt. Erre ő csak annyit mondott, hogy még most kezdik a közös életüket, eddig külön éltek, bele kell jönniük a mindennapokba. A felesége biztos nem akart megbántani, de tényleg jobb lenne, ha engedném, hogy ők boldoguljanak. Majd meglátogatnak, most egyenlőre ne menjek hozzájuk.
Nem voltam azóta náluk és ha nincs szükségük a segítségemre, nem is megyek.
