Már 3 éve házasok vagyunk, anyósom azóta se békélt meg velem. Úgy gondolja, hogy a feleség dolga a háztartás. Szerinte nem vagyok jól feleség.
Dolgozom, úgy mint a fia, sokszor csak későn érek haza, ezért nem főzök minden nap. Gyakran szendvics, vagy pizza a vacsora. A férjemnek ez ellen nincs kifogása, de anyósom amikor csak teheti szemrehányást tesz emiatt. Viszont sikerült megvenni a saját lakásunkat, bár kicsi, de a miénk. Vettünk egy használt autót, de ehhez az kell, hogy dolgozzunk.
Mikor anyósom hozzánk jön, mindig hoz valami süteményt, mondván a fiának, „Tudom, hogy a feleségednek nincs ideje az ilyesmire, ezért sütöttem neked.” A férjem szótlanul áll, nem akar veszekedni vele.
Mikor náluk ebédelünk, mindig szemrehányóan megjegyzi, hogy mikor fiatal volt, az volt a divat, hogy a feleség mindent megadott a férjének. Ő naponta főzött, mosott, takarított. Nálunk nincs mindig tökéletes rend, nem jut mindig idő a takarításra. Nem feledkezek meg a háztartásról, de munka mellett nem könnyű.
A férjem sok mindenben besegít, ha kell húst paníroz, bekapcsolja a mosógépet, mosogat. Mi így vagyunk boldogak, de anyósom nem érti meg, hogy sokat változott a világ. A férjem nem akar vele konfliktust, ezért sokszor meg se szólal, amikor az édesanyja megjegyzéseket tesz.
Próbálok vele türelmes lenni, a béke kedvéért, de mindent én se tűrök el. Mostanában inkább próbálom kerülni. Mikor lemondjuk a hétvégi ebédet, akkor cinikusan megjegyzi, hogy mindenre jut idő, csak rá nem. A fia nélkülem nem akarja meglátogatni, én pedig nem akarok vele menni. Így mostanában csak ritkán találkozunk, nem tudom, meddig megy ez így, de más megoldást egyenlőre nem látok.
