Fehér falak, vakító fény, üres folyosók, nyomasztó csend, a zárkaajtók mögött pedig az ország legkeményebb bűnözői. Aki ide kerül, az már valószínűleg sosem hagyhatja el élve a börtönt. De hogyan lehet itt túlélni? Egyáltalán van értelme leélni így egy életet?
Az ország egyik legszigorúbban őrzött fegyháza a Kozma utcai büntetésvégrehajtási intézet
Az intézetet még az 1800-as évek végén építették. Az épület legjobban őrzött épülete, a HSR, azaz a hosszú idejű speciális rezsim, ahol a legkeményebb bűnözőket tartják fogva. A környezet teljesen steril.
Radván Péter főhadnagy, reintegrációs tiszt a következőket árulta el az intézettel és a rabokkal kapcsolatban:
„Itt mindenki életellenes bűncselekményt követett el. A minimum szabadságvesztés ideje 15 év”. Többek között Portik Tamás, a kilencvenes évek nagy leszámolásainak egyik felbújtója is itt raboskodik. Az életfogytiglani, illetve tényleges életfogytiglani büntetést kapók közül is sokan ezen a részlegen vannak. Ők azok, akik valószínűleg sosem hagyhatják el a börtönt. Naponta egy, 1 órás séta azonban nekik is jár. Emellett járhatnak sportolni, illetve zárkában végezhető munkát is vállalhatnak, könyvet olvashatnak, társasjátékozhatnak is.
Hazánkban jelenleg 54 olyan fogvatartott van,
akiket tényleges életfogytiglanra ítéltek. Köztük mindössze egyetlen nő található, aki nyolc éves gyermekének megölése miatt kapta büntetését. Az őrök folyamatosan szemmel tartják a rabokat. Egy külön elkülönítőt is létrehoztak arra az esetre, ha valamelyik rab ön, vagy közveszélyes magatartást tanúsítana.
Így élnek a börtönben a tényleges életfogytosok
Radván Péter szerint az elkövetők túlnyomó többsége mindmáig tagadja a bűncselekmények elkövetését
„Egyetlen egy olyan elítélttel találkoztam, aki teljes egészében beismerte bűneit, és azt mondta, megérdemli azt a büntetést, amit kiszabtak rá. A többiek legfejlebb részben ismerik el, amit tettek, és túlzónak tartják büntetésüket.” – mondta a reintegrációs tiszt, aki lényegében az egyetlen kapocs az itt lakók számára a külvilág felé. Ő segít nekik abban is, hogy a családjukkal tudják tartani a kapcsolatot, ami szerinte nagyon fontos, hiszen a legszorosabb kapcsolatok is elkopnak ilyen hosszú idő alatt.
Huller Ervin a HSR pszichológusa naponta többször is körbejárja azt a szintet, ahol a tényleges életfogytiglanosok raboskodnak. Ő maga azt mondta, különleges munkakörnyezetét két hét alatt szokta meg. Ő nem a brutális gyilkost, hanem a pácienst látja a rabokban. Szerinte a börtönévek alatt valamilyen szinten megváltoznak az elkövetők, akik a legkisebb szalmaszálba is belekapaszkodnak. Az is reményt ad nekik, hogy a törvény értelmében negyven év múlva felülvizsgálhatják az ügyüket.
