Az unokám még csak 6 éves, de nem lehet bírni vele. Mikor boltba megyünk, hisztizik, hogy neki csoki kell, gumicukor, üdítő.
A múltkor mondtam neki, hogy egy dolgot választhat a boltban. Néhány perc hiszti után megértette, hiába tesz több dolgot a kosárba, nem visszük haza. Mikor a fiamék érte jöttek, az első dolga az volt, hogy elpanaszolja, csak egy dolgot választhatott a boltban. A menyem erre mit mondott?
– Úton hazafelé megállunk a boltban és megvesszük, amit akarsz.
Meg se tudtam szólalni. Mindent ráhagynak. Mikor elmondtam a fiamnak, hogy nem lenne szabad mindent ráhagyni, sok baj lesz még így vele. Azt mondta, hogy ne szóljak bele, még kicsi, ha nagyobb lesz majd változik a természete.
A másik nagymama is egyetért velem, de ő ritkábban vigyáz rá, mert még dolgozik. Mikor nálunk van a gyerek, úgy érzi neki mindent szabad. Otthon nem kötelező levest enni, ha nem akar, kap mást. Van, hogy egy hétig nem eszik, csak szendvicset, meg édességet, az se baj. Mikor mesét akar nézni, akkor bekapcsolják neki a tévét, hiába van már este 8 óra.
Ha elsírja magát, minden meg van engedve. Próbálom nevelni, de semmi értelme, ahogy a fiamék elviszik, újra az van, amit ő akar. Nem értik meg, hogy később neki lesz nehéz, ha semmire nem mondanak nemet.
Elfogadhatatlan, hogy a gyerekkel nem lehet boltba menni, mert hisztizik, ha valamit nem kap meg, addig sír, amíg megveszik. Azt eszik, amit akar, akkor fekszik le, amikor akar és még sorolhatnám.
Szeretem az unokámat, de lassan eljutok arra a pontra, hogy csak akkor fogok vigyázni rá, ha nagyon muszáj. A fiamat nem így neveltük, a menyem szülei se hagytak rá mindent kiskorában. Úgy érzem, a fiamék inkább mindent megengednek, csak csend legyen, ne hisztizzen a gyerek.
