Egy brazil pár 20 éve ültet fákat, így az általuk teremtett erdőbe vadállatok ezrei tértek vissza

Évente mintegy 18 millió hektárnyi erdő tűnik el a Földről. Az ilyen jelentős környezeti változások nemcsak az embereket érintik hátrányosan, hanem számtalan állatfajt is, hiszen így azok kénytelenek elhagyni természetes élőhelyüket, és másutt kell otthont találni maguknak. Kétségtelen, hogy az emberiség közös feladata az, hogy minden lehetséges módon megállítsuk a bolygónk pusztulását. A brazil Sebastião és Lélia Salgado bebizonyította, hogy ha akar, bárki képes komolyan tenni az ökoszisztéma helyreállításáért.

A KETKES szerkesztősége megtudta, hogy pontosan hogyan sikerült ennek a kitartó párnak ilyen lenyűgöző eredményeket elérni, és egy darab elpusztult tájat vadállat-paradicsommá változtatni.

Az egész a csendes élet egyszerű álmával kezdődött.

1994-ben a brazil Sebastião Salgado újságíró-fényképész hazatért Kelet-Afrikából, ahol a ruandai népirtás borzalmait fényképezte. Ezen traumatikus tapasztalatokkal teli utazás után békét keresett szülőföldjének buja zöld erdőiben, azaz Brazília Minas Gerais régiójában.

Az azonban, amit ott látott, még súlyosabb csapásnak bizonyult: néhány év alatt a gazdag erdő hatalmas kárt szenvedett és kietlen tájjá vált, kiszáradt folyókkal, a vadon élő állatok pedig elmenekültek a számukra lakhatatlanná vált területről. A valaha burjánzó erdő helyén mindössze 0,5%-ot tett ki a fával borított területek nagysága. A férfi teljesen kétségbeesett.

Ekkor felesége, Lélia szinte lehetetlen javaslattal állt elő. A feleség ugyanis eltökélten hitt abban, hogy erdőjük visszaállítható korábbi pompájába, de ehhez mindkettőjüknek nagyon törekedniük kell. Sebastião támogatta felesége ötletét, és a pár úgy döntött, hogy az egész területet újratelepíti, helyreállítva a korábbi állapotokat. Azóta csodálatos változás történt.

Másokkal is megosztották álmukat az erdőről…

Az első magokat a Salgado-pár 1998-ban vetette el, de nyilvánvaló volt, hogy két ember nem lesz elég egy ilyen hatalmas munkához. Az 1754 hektáros területű elpusztult erdődarab helyreállításának meggyorsítására a pár 24 embert vett fel, akik éjjel-nappal a tulajdonosokkal együtt azon dolgoztak, hogy a terület mihamarabb erdővé válhasson, azaz a gyomnövényeket gyérítették és az új facsemetéket gondozták.

Ezzel egy időben Sebastião önkénteseket és partnereket keresett, akik finanszíroznák és támogatnák hatalmas projektjüket. A küldetés felhívására a pár létrehozta az Instituto Terra környezetvédelmi szervezetet.

Az Instituto Terra fő célja a térség ökoszisztémájának a helyreállítása facsemeték nevelésével az ország Atlanti-óceán felőli erdeiben. A szervezet egy nagyszabású oktatási kampányba is belefogott, amelyben iskolások, tanárok, helyi gazdák és tisztviselők vesznek részt. A probléma tudatosítása érdekében az intézet tanácsot ad a gazdálkodóknak, bányászoknak és más, az erdő területén dolgozó embereknek.

A szervezet kemény munkája végül meghozta a gyümölcsét: az ebből a régióból származó trópusi fák gyorsan növekedni kezdtek, habár ez a terület évtizedek óta súlyos erdőirtástól szenvedett. Ma a korábbi pusztaság helyén buja növényzet található, azaz a hajdanvolt erdőt teljesen újjáélesztették.

Az eredmények nagyon lenyűgözőek voltak.

1998 óta a pár vezetése alatt több mint 4 millió palántát ültettek 293 fafajtából, és 1 502 hektár esőerdőt állítottak helyre. Az hajdani kopár föld visszaváltozott eredeti állapotába: a trópusi paradicsomba.

Principal fonte de captação de água do município de Baixo Guandu-ES após o rompimento da barragem em Mariana-MG, a bacia…

Közzétette: Instituto Terra – 2018. augusztus 7., kedd

Az új erdőnek köszönhetően a teljes helyi ökoszisztéma is helyreállt. Ez a trópusi mikroklíma újjáéledését is eredményezte, és ennek következtében a csapadék mennyiségének növekedését, ezzel együtt pedig a helyi patakok, vízfolyások kialakulását is.

Az új erdő egészséges ökoszisztémája nemcsak megmentette a helyi tájat, hanem elősegítette a vadon élő állatok visszatérését is a területre.

A vadon élő állatok megjelenése a legfontosabb pozitív pillanat egy új erdő létrehozásakor. Mivel már elegendő táplálék és búvóhely van, több mint 172 madárfaj, 33 emlősfaj és 15 kétéltű, illetve hüllőfaj tért vissza eredeti otthonába. Ez különösen akkor nagy szó, ha figyelembe vesszük, hogy sokan közülük a kihalás szélén állnak.

A Salgado-pár eltökéltsége bebizonyította, hogy a legambiciózusabb változások az apró lépések megtételével is elérhetők, és bárki közülünk hozzájárulhat a bolygó védelméhez.

És te, ültettél már valaha fát? Vagy talán te is éppen egy ilyen projektben gondolkodsz? Írjad meg nekünk a kommentrovatban, hátha találsz ott hozzád hasonló embereket, akikkel együtt tudsz majd működni!

A fényképek forrása: Sebastião Salgado / facebook, treecointxc / instagram