Egy csodálatos történet az oroszországi Omszkból: egy elvadult házinyúl mentett meg árván maradt kutyakölyköket!

Sokszor még szerkesztőségünk tagjai is csak fejcsóválva állnak értetlenül, hogy ilyen nincs, hogy ilyen hihetetlen dolgok történhetnek meg a világban. Ennek egy újabb példája az alábbi, a közelmúltban ismerté vált eset, mely Oroszországban, annak is a távoli régiójában esett meg. Az Omszki területen található Azovo falu határába ugyanis egy igencsak akaratos nyúl fészkelte be magát. Egy helyi lakos, Margarita Sztarceva, szemtanúja volt a nyúl viszontagságos életének két, igencsak meghökkentő és egyben megható fordulópontjának is.

Történt ugyanis, hogy az ősz beálltával Margarita észrevett a házától nem messze egy nagy testű, meglehetősen arrogánsan viselkedő nyulat. A nyúlnak hófehér farka volt, ami beazonosította, ugyanis még a nyár folyamán pont egy ilyen nyúl szökött meg az egyik közeli telepről. A bundájának színezete egyértelművé tette, hogy ez a nyúl volt az. A nő azonban úgy gondolta, hogy ha már egyszer ilyen sikeresen megszökött, hogy ezidáig sem sikerült befogni, továbbá életképes a természetben is, és még lyukat is kezdett ásni, akkor nem „árulja el”, hadd éljen. Margarita azért néha vitt is neki növényi maradékokat, de az állat egyszer sem hagyta, hogy a nő közel menjen hozzá.

Már beköszöntött a tél, amikor Margarita egy újabb dologra lett figyelmes: a nyúl ürege körül egy nagytermetű, foltos keverékkutya tűnt fel. A nő gondolta is, hogy valószínűleg nyúlhúsra fáj a hatalmas eb foga. De erről szó sem volt, a két fél valahogy „megállapodott egymással”, hiszen az eset után a nyúl és a kutya megosztoztak az üregen. Pár hét elteltével azonban tragédia történt, a kutyát holtan találta, lőtt sebek voltak rajta, szájában pedig egy újszülött kutyakölyök. Három nap múlva Margarita egy újabb szokatlan dolgot fedezett fel. A nyúl ugyanis három kiskutyát terelt ki az üregből. Aprók voltak, még vakok, amik hangosan sírtak az éhségtől.

A nyúl próbálta őket táplálékkal ellátni, de fél szemét mindig Margaritán tartotta. Aztán egyszer csak nem engedte ki a kölyköket a szabadba, hanem őrültként rohangált körülöttük és az orrával bökdöste őket. Nyalogatta is a kiskutyákat, talán ezek voltak a világ legtisztább kiskutyái. A nyúl fáradozásai nem voltak hiábavalóak, hiszen akkortájt igencsak hideg, mínusz 25 fok volt, a kutyakölykök egészen biztosan megfagytak volna, ha kimerészkednek az üregből. Ha nincs ez a nyúl, egészen biztosan elpusztulnak – mondta az asszony.

Ez az igencsak hihetetlen és abszolút szokatlan történet gyorsan terjedni kezdett Margarita környékén. És ennek persze meg is lett az eredménye: két kutyakölyköt már jó emberekhez sikerült adni. Most a kérdés a harmadik kiskutya és a nyúl sorsa, ugyanis Margarita nem akarja, hogy szétválasszák őket addig, amíg a kutyakölyök fel nem nő, de egyelőre nincs jelentkező, aki egy nyulat és egy kutyakölyköt szeretne egyszerre örökbe fogadni.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!