Én erre tanítom a gyerekeimet már jó ideje. Vigyázunk is a méhekre mindenhol!

A közelmúltban született tanulmányok kimutatása szerint a világban mára a méhek jó része eltűnt. Ennek a szomorú helyzetnek a kialakulásához nagyban hozzájárult a növényvédőszerek korlátlan használata, az erdőirtás, melynek következményeként eltűnt a méhek számára biztonságos fészkek helye, a virágos növények egyre nagyobb hiánya, valamint a talajban bekövetkező változások.

A Földfigyelő Intézet a méheket a világ legfontosabb élőlényeinek nevezte, és jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a beporzó rovarok veszélyeztetett fajnak számítanak, számuk annyira lecsökkent, hogy a kihalás veszélye fenyegeti őket.

Egy komoly és átfogó tanulmány szerint a méhek az egyetlen olyan faj, amely nem hordozója semmilyen vírusnak, baktériumnak, gombának, vagy egyéb kórokozónak. A világ mezőgazdaságában is óriási szerepük van, hiszen száz élelmiszerből 70 előállításához a méhek munkájára van szükség, ezért kijelenthető, hogy a világ mezőgazdaságának 70 százaléka a méhektől függ. A beporzó tevékenységük által növények szaporodnak, táplálékot biztosítanak az állatoknak – a közreműködésük nélkül az állatok kihalnának a Földről! – ezért fontosságuk felbecsülhetetlen. A szorgos kis rovarok által előállított mézet nem csak finom élelmiszerként, hanem egészségvédő, egészségmegőrző gyógyhatású készítményként is számon tartják, mely alkalmas a bőrbetegségektől a légúti betegségekig bezárólag számtalan probléma kezelésére. Albert Einstein a méheket annyira fontosnak tartotta, hogy azt mondta, ha a méhek eltűnnének a bolygónkról, az emberiség mindössze 4 évvel élné túl őket.

A modern technika rohamos terjedése is nehezíti a méhek életét. A mai napig nem teljesen bizonyított feltételezések szerint a mobiltelefonok képesek a méhek tájékozódásának megzavarására az általuk kibocsátott hullámok révén. Ennek hatására a méhek elveszítik irányérzéküket, és veszélybe kerülhetnek. A jelenséget Daniel Favre biológus és kutató a csapatával együtt vizsgálta. 83 kísérleti mintát összehasonlítva azt állapították meg, hogy a mobiltelefonok hullámainak hatására a méhek a szokásosnál tízszer erősebb hangot adnak ki, amit egyébként csak vészjelzésként használnak arra, hogy társaikat figyelmeztessék, veszély van, azonnal hagyják el a kaptárat. Ezt azután több cikkben is cáfolták, nem bizonyosodott be gyakorlatilag semmilyen káros hatás. Ezek a kutatások azóta is tovább folytatódnak, de a méhek életére a legnagyobb veszélyt továbbra is a mezőgazdaságban folyamatosan használt permetezőszerek jelentik. Az tény, hogy a permetezőszerekben a méreganyagok csökkentése mindenképpen jó megoldás lehet, de a bevált módszerek, technológiák megváltoztatása igen időigényes. A szakértők ezért három fontos lépést határoztak meg, amit minél előbb alkalmazni kell a méhek védelmében:

1. A száz százalékban természetes mezőgazdasági alternatívákat kell alkalmazni és támogatni.

2. A toxikus növényvédőszerek használatát be kell tiltani.

3. Folyamatos állapotfelmérések, egészségügyi vizsgálatok, kutatások, és megőrzési intézkedések szükségesek.

Mindenképpen azonnali cselekvésre van szükség, hiszen az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük a kihalástól a méheket.