Fogta a burgonyát és baconbe tekerte, hihetetlen milyen finomság lett belőle!

Annyira finom, hogy önmagában lehet enni. Mindig nagy sikere van, ezért mi csak jó nagy adagot készítünk belőle! Tetszés szerint fűszerezheted fokhagymával, vagy más fűszerekkel is.

Hozzávalók:

  • 10 kisebb burgonya
  • 20 szelet bacon

A mártáshoz:

  • 25 g vaj
  • 1 evőkanál liszt
  • 250 ml csirkehús alaplé
  • 100 g tejföl
  • fél citrom leve
  • bors

Elkészítés:

A burgonyát megmossuk és héjában megfőzzük, mikor elkészült, hagyjuk kicsit hűlni és meghámozzuk. A munkalapra 2 bacon szeletet teszünk, rátesszük a burgonyát és feltekerjük. A baconbe tekert burgonyákat hőálló edénybe, vagy tepsibe tesszük. 200 fokos sütőben 10 percig sütjük.

Közben elkészítjük a mártást. A vajat felolvasszuk, hozzáadjuk a lisztet, folyamatosan kavargatjuk, majd ráöntjük az alaplevet. Főzzük pár percig, levesszük a tűzhelyről és beletesszük a tejfölt, alaposan összekeverjük. A citromlével, sóval, borssal fűszerezzük. Kivesszük a burgonyát a sütőből, ráöntjük a szószt és 180 fokos sütőben még 10 percig pirítjuk.