Furcsa bőre miatt szülei lemondtak babájukról, a nagypapa azonban megmentette a kislányt!

Mindössze két héttel születése után egy kisbabáról az egész világ lemondott, beleértve saját szüleit is. Szerencsére azonban nagyapja megmentette, így a csöppségnek most már van családja, és esélye a túlélésre.

Amikor az egyaránt 25 éves szülők, Mamata és Ajay Dode meglátták gyermeküket, ledöbbentek, nem voltak felkészülve arra, hogy komoly bőrproblémái vannak a mindössze 800 grammos, koraszülött babának. Az anya terhessége normális volt, nem voltak komplikációk, az újszülött azonban ráncokkal borított bőrrel jött világra.

Amikor a szülők hazatértek a nyugat-indiai szülőfalujukba, és a barátok, szomszédok meglátták a bőrbeteg babát, az egész családot megbélyegezték. A falusiak féltek a gyermek közelségétől, attól tartottak, ha megérintik, ők is elkapják a betegséget. Sajnos a közösség megértés és támogatás helyett elutasítóan és kirekesztően viselkedett a családdal. A fiatal szülők, akik még nevet sem adtak gyermeküknek, megtörtek a környezetük nyomása alatt. A csecsemőt elkezdték elhanyagolni, sőt, anyja a táplálását is abbahagyta! Ekkor lépett közbe Dilip Dode, az 50 éves nagypapa. Magához vette unokáját, és kecsketejjel etette. “Nem az ő hibája, hogy másmilyennek született. Nem fogom őt elhagyni emiatt.” – mondta Dode.

Amikor a kislány állapota rosszabbodott, nagyapja visszavitte abba a Mumbai kórházba, ahol született. Nem volt rövid út, a falujuktól 138 kilométert kellett megtenniük a segítségért. Végül azonban megérte az út, a kórház beleegyezett abba, hogy fedezze a kb. 7000 dolláros orvosi költségeket, és Dilipet is elszállásolták a közelben, amíg elkezdték kideríteni a baba furcsa bőrének okát. Egyelőre kromoszóma rendellenességre, illetve intauterin növekedési retardációra gyanakodnak.

A szörnyű történet végül happy end-el ért véget: A megbélyegzett, saját szülei által elhagyott gyereket nagyapja és a Mumbai Wadia Kórház szárnyai alá vették, így a kislánynak lehetősége nyílik egészségesen, szerető környezetben felnőni.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!