Hogy éltük mi túl a gyerekkort? Ha lehorzsoltuk a térdünket, senki sem fertőtlenítette le, de még gyerekülés se volt…

Fotók forrása: Pinterest

Néha tényleg nem értem, hogyan éltük túl a gyerekkort. Minket óvodába – iskolába esetleg elkísértek, de nem autóval vittek. Mikor kissé nagyobbak lettünk, már egyedül mentünk, nem jöttek értünk.

Zsíros kenyeret ettünk, nem volt akkor még gluténmentes, de a has telt vele. Ha édességre vágytunk, kaptunk kenyeret, vízbe, majd cukorba mártva, de mi még annak is örültünk. Mentes víz, vagy szénsavas, a csap alá hajoltunk és ott ittunk, sőt mi még az utcai kutakat is használtuk, de a nagymamánál, a friss, hideg kútvíz is jólesett. Ha szóda jutott, mi már boldogak voltunk. Abba esetleg egy kis szörp és az már valódi csoda volt!

Könyökvédő biciklizéshez, na persze, a bicikli is a nagyszüleinké volt, állva kellett hajtani, alig bírtunk ráülni, de mégis csodálatos volt. Ha elestünk és lehorzsoltuk magunkat, senki nem szaladt oda fertőtleníteni, esetleg még egy “atyait” is kaptunk, hogy kiszakítottuk a legjobb ruhánkat. Mi még egész nap kint játszottunk, ha sötétedés után nem akartunk bemenni, nem könyörgött nekünk senki. Nagymamám néha kijött és a fülemnél fogva rángatott befele.

Fára másztunk, mosatlan gyümölcsöt ettünk, de persze a fáról, mégsem szólt ránk senki. Otthon segítenünk kellet, de néha még a nagyszüleinknél is. Nem kaptunk érte jutalmat, ha valamit jól csináltunk, nekünk azt mondták, hogy a munka természetes. Nem szolgáltak ki minket, ha éhesek voltunk, kentünk magunknak egy kenyeret. Nem volt hamburger, de volt finom házi sonka, szalonna. Minket még leküldtek a boltba, mert természetes volt, hogy a gyereknek is van feladata. Ha rossz jegyet kaptunk, nem a tanár volt a hibás, hanem mi.

Mi nem is értettük, mit jelent tiszteletlennek lenni, ha feleselni mertünk, rögtön kaptuk érte az “atyait”. Előre köszöntünk az időseknek és ha buszon, vonaton utaztunk, szó nélkül átadtuk a helyünket. Az idős szomszédnak segítettünk bevinni a csomagokat, nem kellett ezért nekünk könyörögni. 

Ha vacsorára valami olyan volt, ami nem ízlett, üres gyomorral feküdtünk le, nem kérdezte meg senki, hogy mit ennél édes gyermekem. Anyánk nem főzött ötfélét csak azért, hogy mindenkinek a kedvére tegyen. 

Nem volt ám az olyan rossz, mint amilyennek hangzik, bár egy mai gyerek kiképzőtábornak érezné. Mi mégis örültünk és talpraesett felnőttek lettünk. 

Emlékszel még? Legyen csodálatos a mai napod! 💕

Közzétette: Napi útravaló – 2019. június 1., szombat


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!