Így készül a rakott csirke burgonyával, jó sok sajttal és ínycsiklandó szósszal!

Ma egy olyan különlegesen finom étel receptjét hoztuk el neked, amely pillanatok alatt elkészíthető és bármilyen alkalomra jó választás. Ebből egy nagy adag finomság lesz, de természetesen készíthetünk féladagot is.

Hozzávalók:

  • 20 db burgonya,
  • 3 – 4 db hagyma,
  • 15 db csirkecomb (csont nélküli, vagy disznó hús ízlés szerint),
  • 300 – 400 g sajt,
  • 500 g tejföl,
  • só,
  • bors,
  • őrölt csili,
  • zöldpetrezselyem ízlés szerint.

Elkészítés:

A tejfölt fűszerezzük. Szeleteljük fel a hagymát, majd keverjük össze egy kevés tejföllel, tegyük félre és hagyjuk állni legalább 1 órát.

Szeleteljük fel a burgonyát és erre is tegyünk tejfölt, hagyjuk állni amíg előkészítjük a többi hozzávalót is.

A csirkecombokat is kenjük be a fűszeres tejföllel és tegyük egy órára a hűtőszekrénybe.

Egy óra elteltével tegyük az előkészített hozzávalókat kiolajozott tepsibe: burgonya rá a hagyma, majd a csirkecombok.

Előmelegített sütőben 220 fokon süssük 50 – 60 percig. Miután kivesszük a sütőből, szórjuk meg reszelt sajttal és apróra vágott zöldpetrezselyemmel majd tegyük vissza 5 percre a sütőbe, amíg a sajt megolvad. Salátával vagy savanyúsággal tálaljuk. Jó étvágyat!


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!