Megmentette a haláltól a pici, elhagyott őzikét, de akkor még ő sem gondolta, hogy…

A kis őzike körül sok ragadozó állat élt, ezért egyedül esélye sem lett volna a túlélésre, szüksége volt segítségre. A második nap reggelén az őzike sorsa már nem volt olyan szomorú, mert egy csodás helyen ébredt olyan emberek között akik ápolták őt.

Más állatok is voltak ezen a helyen, az ápolók kutyái, macskái akik nem nézték jószemmel az őzikét, a gazdájuk házában. Az őzike lába nem volt eltörve, de valami mégsem volt rendbe vele, ezért a gazda aki ápolta őt úgy gondolta, hogy sínbe teszi az őzike gyengébbik lábát.

Lassan, lassan az őzike sok mindent megtanult, azt is, hogy meg kell igya a meleg tejet, amely a számára fontos és tápláló. Ezért az őt körülvevő állatok irigykedve figyelték őt. Ahogy teltek a napok az őzike egyre erősebb lett, szüksége lett volna arra, hogy megkeressék az édesanyját. Egy idő múlva azonban történt valami, a kis őzike annyira közel került az egyik kutyához az udvarról, akit Macknek hívtak, hogy egy nevelőapát látott benne.

Az őzike által eltöltött napok ennek a kutyának a közelében nagy örömöt és biztonságot jelentettek a számára. Mack nagyon jó apa, folyamatosan vigyázott az őzikére nem engedte, hogy túl messzire menjen tőle.

Ez a kutya segített a gazdának az őzike etetésében is, de bármennyire szerette egymást ez a két kis állat, az őzikének az anyjára volt szüksége, mert csak ő tudta megtanítani mindarra amit tudnia kell. A gazda többszöri próbálkozása sem járt sikerrel, nem találta meg az őzikemamát, ezért úgy gondolta, hogy elengedi az őzikét egy pázsitos helyen abban reménykedve, hogy az édesanyja meghallja őt és érte jön.

Több őzike is megjelent a pázsitos helyen, de egyik sem ismerte fel a kis őzikét. Egy adott pillanatban a gazda ott akarta őt hagyni a többi őzikével, de az őzikének más tervei voltak, nem akarta elhagyni ezt a férfit úgy ahogy az édesanyja elhagyta őt.

A férfi minden este folytatta a keresést, hogy megtalálja az őzike mamáját,  amikor egy idő után az végre előkerült. Néhány hónap múlva a férfinak ismét sikerült látnia az általa megmentett őzikét, aki akkor már nagyobb és erősebb volt.