32 éves vagyok és van egy gyönyörű kislányom. Hogyan történt mindez? Most elmesélem nektek.
Fogalmam sem volt róla, hogy apa lettem, úgy éltem mint a velem egykorú férfiak nagy többsége, de nem vettem komolyan a dolgokat, eszemben sem volt ilyen fiatalon megkomolyodni.
Dolgozom, van saját lakásom, a barátaimmal járok szórakozni és lányokkal ismerkedni. Nem elleneztem a rövidtávú kapcsolatokat, úgy töltöttem el a szabadidőmet ahogyan csak akartam. Fiatal voltam nem akartam még megnősülni. Az életem mégis másképpen alakult, egy pillanat alatt megváltozott minden.
Azon a napon is 8:30-kor léptem ki a házból mint a többi napokon, de a házam előtt nagy meglepetés várt. Egy babakocsi benne egy kisbabával. Először azt gondoltam, hogy valaki tréfál velem, de ahogy közelebb léptem a babakocsiban találtam egy levelet is, amelyben a következő sorok voltak írva:
„Sándor ő a te lányod, a neve Paula, vigyázz rá!”
Szinte sokkot kaptam, bevittem a gyereket a lakásomba és azonnal felhívtam anyámat. Elmeséltem neki a kis meglepetést, majd betelefonáltam a munkahelyemre, szóltam, hogy ma nem megyek dolgozni.
A kis meglepetés csak sírt egyfolytában, közben rám rám nézett, fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak vele. Végre megérkezett az anyám, pelenkákat és cumit hozott, megnyugtatta a gyereket. Az anyám egy igazi mágus, néhány perccel később Paula már aludt.
Kimentem a konyhába, sok minden járt a fejemben, nem voltam felkészülve rá, hogy ilyen fiatalon apa legyek. Ha az anyám nem jött volna idejében nem is tudom mit csináltam volna. Elmondta nekem, hogyan kell felelősségteljes emberré válnom, elmagyarázta azt is, hogy itt az ideje annak, hogy megkomolyodjak. Meghallgattam őt és belátom, hogy igaza van.
A lányom és én ketten maradtunk, de még most sem tudom, hogy ki a gyerekem anyja, nem vette fel a kapcsolatot velünk. Egy elég érdekes és nehéz időszak következett az életemben, a gyerek sírt, evett és aludt. Én közben megtanultam, hogyan kell pelenkát cserélnem, hogyan kell ellenőriznem a tej hőmérsékletét, hogyan készítsem ki a gyerek ruháit és azt is, hogy a munkából egyenesen hazamenjek.
Felvettem egy dadát, nagyon aranyos, jól tud bánni a gyerekekkel, megkedveltem őt. Miután már többször járt nálunk, erőt vettem magamon és meghívtam őt egy randira. Ma már együtt vagyunk, két éve hárman élünk. Így lett belőlem boldog apa és férj.