Melyik tárgyaktól szabaduljunk meg azonnal, és melyeket hagyjuk meg otthon. Ezektől függ lakásunk energetikai stabilitása!

A lakásunkban rengeteg dolog található, vannak köztük újak, régiek, vettek és ajándékba kapottak, esetleg örökségül hagyottak. Egyeseket csak a beltér díszítésére használunk, másoknak gyakorlati haszna is van. Viszont közös bennük, hogy minden esetben energiával rendelkeznek, melynek hatása van a házban érzékelhető hangulatra, közérzetre.

A Ketkes.com szerkesztősége megkérdezett gyógyítókat és varázslókat, hogy mely dolgok azok, amik boldogságot hoznak lakásunkba, és melyek azok, amiktől jobb inkább rövid időn belül megszabadulni. Ezektől is függhet a közérzetünk. Bizonyosan semmit sem állíthatunk, de mint információ, jó, ha tudunk ezekről.

A tárgyak energiája

Kezdjük talán a sort azokkal, amikről azt állítják, hogy a jót, a boldogságot, a szerencsét, a gazdagságot és az ott élők egészségét vonzzák az otthonodba. Ezekből mindenféleképpen jó, ha van otthon.

Pozitív energiával bíró dolgok

1. Cserepes virágok

A cserepes virágok magukba szívják az otthonunk negatív energiájának egy részét, Azért a cserepes virágokkal kapcsolatban is van egy „de”, tudniillik, ez csak akkor működik, ha a cserepes virágokat is gondozza valaki.

2. Különféle állatok kikészített bőre

Sokan félnek az állatbőrök falidíszként vagy szőnyegként való használatától, pedig ezek rengeteg jó energiával bírnak. Növelik a materiális javainkat, és védik a megszerzett javainkat. Éppen ezért igencsak ajánlatos irodába állatbőrt tenni, ezzel megsokszorozhatjuk a tőkénket.

3. Szárított virágok

Most biztos csodálkozol, mert sokan pont az ellenkezőjét állítják. A szárított virágok, melyeket vázában vagy egy szép csokorban tartunk, a jólétet, gazdagságot, egészséget hozzák házunkba, lakásunkba. Semlegesítik a negatív energiákat. Ne feledjük, régen a falusi házak belterében gyógynövények soksága lógott a mennyezetről, vagy az ajtófélfáról.

4. Állat- és emberfigurák

Kis katonafigurák, matrjoskák, egymást váltogatva, vagy éppen szépen sorban állva kiváló eszközei a környező energiák megtisztításának. Az elefántok, amik a nagyobbtól a kisebb felé előre haladnak, a jólét általános szimbólumai.

5. Hímzett párnák

A feleség szerelmének jelképei. Ha egy ilyen párnán virágok vannak, akkor az az egészségre vigyáz, ha állatok vagy emberek, akkor a bajtól és veszélytől véd, ha viszont tájképek, akkor viszont segít a törekvéseink, terveink sikeres végrehajtásában.

Vannak viszont olyan tárgyak, dolgok is, amiktől jobb rögtön megszabadulni, mert negatív energiával bírnak. Éppen ezért nem éri meg őket tárolni, még akkor sem, ha jó emlékek fűznek hozzá.

Negatív energiával bíró dolgok

1. Papucsok, melyeket csak a lakáson belül használunk

Itt azokról a papucsokról van szó, melyek elhasználódtak, kopottak, feslettek, esetleg bár újak, de lyukasak. Ezek csak úgy ontják magukból a negatív energiákat. Ha egy papucs kifeslett, azonnal távolítsuk el a lakásból.

2. Futónövények

Azok a szobanövények, melyeknek a szára vagy esetleg törzse befutja a ház falát, vonzzák a különféle betegségeket. Jobb ezeket a házon kívül tartani. A lakáson belül is tarthatóak, de ekkor olyan támasztékot kell részükre készíteni, ami nem érintkezik a fallal. Amennyiben a házon kívül vannak, akár a ház falán is, akkor ellenkező a hatásuk: védik a házat. Nem szerencsés ültetni otthon olyan növényeket, mint amilyen az árvácska, ezeket ugyanis hagyományosan a sírokra ültetik.

3. Pálma

Ajándékba kapott pálmát soha ne vigyél haza, mert ez maga a hatalmas bánat. Te magad vehetsz pálmát, de a kapott pálma nagyon nem szerencsés dolog

4. Rossz edények

Még ha nagyon tetszett is az adott edény, ha levált róla egy darab, vagy esetleg elrepedt, azonnal dobjad ki és ne sajnáld. A tányér a családot szimbolizálja. Az edényeken lévő hibák, defektek a lehetséges családban előforduló problémákat szimbolizálják.

5. Tűlevelű növények

Tűlevelűek ágait vázában tartani a téli ünnepek alatt helyénvaló, de tartózkodj az év többi részében attól, hogy lakásodba tűlevelűeket vigyél. Ez nagyon rossz ómen, mert a tűlevelűek a betegséget, az egészség megromlását vonzzák.

Hogy hiszed-e vagy sem a fentieket, a te dolgod. De mindenesetre minden tárgynak, megvan a maga jelentése, hatása, ezért légy tekintettel az emberek érzelmeire, amint azok neked ajándékba adnak valamit. Ezenkívül, azonnal elkerülheted, hogy felesleges dolgokat kapj. Ne feledd el megosztani ezt a cikket a közösségi oldalakon barátaiddal, ismerőseiddel sem!