Ha nem utasítjuk el élből azt a gondolatot, hogy testi tüneteink, betegségeink összefüggésben állnak a belsőnkkel, lelkivilágunkkal, akkor a következő idézet nem áll majd tőlünk messze: „Betegségeink kiváltó oka sok esetben az, hogy keveset vagyunk egyedül, saját magunkkal” – szánjuk rá az időt, és töprengjünk el rajta, mennyi igazság van ebben a gondolatban!
Egy virág, amit nem gondoznak, nem öntöznek, megbetegszik, sőt, bele is hal a gondozás hiányába. Nem kap törődést, odafigyelést. Egy nap talán háromszor, négyszer is feltesszük a kérdést: „Hogy vagy?”. De saját magadnak mikor tetted fel ezt a mindennapos kérdést? Foglalkozol magaddal, fontos vagy magadnak annyira, hogy figyelj a belső jelekre? Könnyen lehet, hogy nem, pedig ez fontosabb, mint sokan gondolnák.
Müller Péter következő gondolatsora megvilágítja a bevezetőt:
“Bizony, ez így van! Másokért élünk és másokkal élünk – de ennek határa van. Mert önmagunkkal is élünk. Van, amit csak egyedül, magaddal tudsz megoldani. És ha ezt nem bírod megtenni, vagy nem hagysz rá időt, és túl sokat forogsz az emberek között, eljön az a pillanat, amikor a szervezeted védekezni kezd mások ellen.
Másokkal lenni ugyanis feladat. Nemcsak öröm – de nagy munka is. Figyelni, alkalmazkodni, kifelé fordulni, odaadni… És van, amikor már nincs mit adnod. Ilyenkor már csak a tartalékodat emészted, s észre sem veszed, hogy szüntelen önvédelemben élsz.
Nem vagy már önmagad. Ekkor leszel lázas, náthás, légcsőhurutos, vagy kapsz olyasféle betegséget, amely arra figyelmeztet, hogy vonulj ki egy kicsit a világból. Íme, itt a jogalapod, hiszen beteg vagy – és légy egy kissé egyedül.
Pihend ki a másokkal való kapcsolatok fáradalmát. Ebben sokszor azok is benne vannak, akiket szeretsz. Ők sem jöhetnek most a közeledbe. A magány: szent állapot. Nem akkor, ha valaki végleg benne marad, hanem akkor, ha időnként, átmenetileg, megvalósítja.
A mai ember észre sem veszi, hogy nehezen bírja ki önmagát. És másokhoz nem a szeretet viszi, hanem az önmagától való menekülés. Ez nem jó. Ahogy a lélegzetvételünk is kettős: kilélegzünk és belélegzünk, úgy a lelkünk is kettős: kifelé fordulunk és befelé.
Az egészséges ember így működik. Magammal vagyok – és veled. Magammal vagyok – és veletek. Odaadom magam – és visszaveszem. Ez így normális. Rohanó életünk kibillent ebből az egyensúlyból. Ne engedd! Érezd magad jól, egyedül. És teremtsd meg ezt az állapotodat, ha kell, erővel is.”
