Nem tetszik a gyermeked viselkedése? Pedig ő téged utánoz!

Néhány tévhit szinte minden szülőt gyötör, sokszor könnyebb elhitetnünk magunkkal, hogy ilyen a gyerek, nincs mit tenni, mintsem elviselni a hisztit, a kiabálást, ami pedig a nevelés velejárója.

A gyermekem ilyennek született

Minden ember más, mindenkinek más a személyisége. Azonban nem mondhatjuk minden felmerülő gondra azt, hogy a gyermekem ilyennek született. A viselkedésbeli problémákat neveléssel orvosolhatjuk. A gyermek személyiségének a fejlődésében a szülőnek óriási szerepe és felelőssége van.

Nem tudom megváltoztatni a viselkedését

Kedves szülő, ilyen nincs. Néha a szülők hajlamosak úgy gondolni, hogy nem tudnak mit tenni a gyerek viselkedésével, mert nem hallgat rájuk, nevelhetetlen. Ez nem így van. A szülő néha elfárad és talán nincs ereje újra és újra elmagyarázni a gyereknek, hogy mi helyes és mi nem. A kezelhetetlennek tűnő gyerek is nevelhető türelemmel és szeretettel. A hisztit meg kell tanulni kezelni, ha úgy érzed neked ez nem megy, ne keseredj el, senkit sem készítettek fel arra, milyen nehéz is helytállni anya – apaként.

Majd megoldódik

Nem, nem oldódik meg magától. A gyermek viselkedése nem változik meg, ha a szülő nem tesz valamit. Ne várd, hogy a gyerek viselkedése más lesz idővel, mert ezért tenni is kell. Sok türelem, szeretet és szabályok kellenek ahhoz, hogy egy gyerek viselkedése más legyen.

A számítógép és a tévé nem káros a gyerekre

Lehet, hogy nem káros, de nem helyettesíti a szülőt. A gyerekek képesek egész nap online játékokkal tölteni az idejüket, vagy órákon át mesét nézni a tévében. A szülőknek sokszor nincs idejük a gyerekkel foglalkozni, ezért úgy érzik, nem ártanak azzal, ha megengedik, hogy az internet, vagy a tévé az életük része legyen. A mértékletesség a fontos ebben az esetben is, semmi sem helyettesítheti a felnőtteket, a szülőket, főleg amikor a gyerek még kicsi.

Az iskolával van a gond, nem a gyerekkel

Semmi baj nincs vele otthon, de az iskolában kezelhetetlen? A szülők sokszor elfogultak és azt gondolják, hogy az iskolával, vagy a tanárral van a gond. Érdemes meghallgatni a tanárokat, mert a gyerekek máshogy viselkednek az iskolában, mint otthon. A gyerekkel otthon nincs semmi gond, de az iskolában kezelhetetlen? Nehéz elhinni, de ez is előfordulhat. A gyerekek másként viselkednek, ha a szüleik mellettük vannak. Ezt a problémát is kezelni kell, nem szabad egy legyintéssel elintézni. Ne vádoljuk a tanárokat, hallgassuk meg őket és higgyük el, hogy értenek a gyerekekhez, nem azért szólnak a szülőnek valami miatt, mert idegesíteni akarják.

A gyereknek túl sok az energiája

Néha azzal szembesülnek a szülők, hogy a gyerekeknek túl sok energiájuk van, hiába szaladgálnak, játszanak órákig, mégsem fáradnak el. Furcsán hangzik, de ilyenkor nem arra van szükség, hogy még több időt töltsön a szabadban, hanem arra, hogy megteremtsük a békés hangulatot a számára. Egy kellemes fürdő, meseolvasás, bármi ami megnyugtatja a gyereket. Nem egyszerű megnyugtatni ilyenkor egy kicsit, főleg ha ő még inkább szaladgálna, de idővel, ha tudja, hogy minden nap eljön az az időszak, amikor abba kell hagyni a játékot és most más tevékenység következik, megszokja.

A gyerek semmit nem szeret

Nem hajlandó megenni a legfinomabb falatokat sem, csak turkálja az ételt. Nem akarja felvenni azt a ruhát, amit vettünk neki és még hosszasan sorolhatnánk, mit nem akarnak a gyerekek. Minden szülőnek tudnia kell, hogy a válogatásnak és a szófogadatlanságnak oka van. A gyereknek nevelésre van szüksége, meg kell szoknia bizonyos dolgokat. Fokozatosan kell megismertetni vele az új ételeket, mert ez számára bizony feszültséget jelent. Kóstoltassunk meg minden ételt a gyerekkel, ne készítsünk neki mindig más ételt, ha valamit nem akar megenni. Természetesen nem kell ráerőltetni azt, amit tényleg nem szeret, de ha esélyt se adunk arra, hogy új ízekkel ismerkedjen meg, akkor később még válogatósabb lesz.

Nem hajlandó időben lefeküdni

A legtöbb gyerek nem szeretne akkor lefeküdni, amikor kellene, de ezt nem ő dönti el. A szülő kell megszabja, mikor alszik a gyerek, lehet, hogy úgy tűnik, nem fáradt, de a kicsiknek sokkal több alvásra van szükségük, mint azt gondolják. Alvás előtt legyenek bevett szokásaink, fürdés, majd meseolvasás, utána lefekvés. Ha nem álmos, akkor is kérjük meg rá, hogy feküdjön le és olvassunk neki. Idővel megszokja, hogy alvásidő van és hamarosan nem okoz majd problémát számára, hogy időben aludjon.

A gyerekem rám hasonlít

Azért viselkedik így, mert rám hasonlít, hangzik el sokszor a szülőktől. Minden gyerek hasonlít a szüleire, de a gyerek leginkább olyan, amilyenné nevelik. Ha úgy látod, hogy a gyerek hasonlóan viselkedik, mint te, és elégedetlen vagy vele, akkor a saját viselkedéseden kellene változtatnod, mert a gyerek ezt fogja utánozni.