Pofonegyszerű bögrés kenyér házilag – Lehet, hogy a család új kedvence lesz!

Ezekben a hetekben sokan az átlagnál lényegesen többet vannak otthon, így olyan dolgokra is van időnk, amikre máskor nem igazán. Használjuk ki, és süssünk kenyeret!

Hozzávalók:

  • 4 csészényi liszt (a csésze legyen 2.5 decis. Ha többféle lisztünk is van, ízlés szerint vegyíthetjük őket egymással),
  • 2 teáskanál só,
  • 2 csésze víz,
  • 1 teáskanálnyi porélesztő.

Így készítsd:

A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk a vizet, és jól elkeverjük. Ezután hagyjuk pihenni 12 órát (érdemes ezt este megcsinálni, hogy másnap délelőtt már fogyaszthassuk a kenyeret.) Borítsuk ki a keveréket egy lisztezett lapítóra, majd belisztezett kézzel hajtogassuk meg a széleitől, és hagyjuk pihenni, amíg a sütő melegszik.

A sütőt és az edényünket (jénai, kacsasütő, vagy más egyéb, aminek fedele van) bemelegítjük (a sütőnél ajánljuk a 250 fokot), és egy kis vajat teszünk az edény aljára, amit olvadásig körbeforgatunk. Ezután tegyük bele a tésztát, és süssük fedő alatt háromnegyed óráig. 

Ha ekkor még nem pirult meg kellően, süssük tovább 5-10 percig fedő nélkül. Nyugodtan ellenőrizzük szúrópróbával. Ízlés szerint adhatunk hozzá még különböző magokat is (pl. oliva).

Van egy maréknyi diód és mazsolád? Kattints ide és nézd meg ezt a videóban. Finom puha süteményt készíthetsz belőle

Jó étvágyat kívánunk!