Ritkán látott fotók a fővárosi Vidámpark fénykorából

A Budapesti Vidámpark ma már egy darabka történelem. A Városliget csücskében több száz éve szórakoztató negyed üzemel, amely a hosszú évek alatt sok különböző néven és formációban létezett. Az akkoriban még Városerdőnek nevezett ligetben a 19. század kezdetétől szórakoztatták a helyieket a mutatványosok, akiknek nem sokkal később hivatalosan is a Vurstli lett az „otthonuk.”

A millenniumi ünnepi rendezvények központja az Ős-Budavára nevű szórakozónegyed volt, a 20. század első felét pedig az Angol Park határozta meg.

Az államosítások után Budapesti Vidám Park néven nyitott újra, a szocializmus pedig új aranykort jelentett a park életében.

A rendszerváltás azonban épp ellenkező hatással volt a Vidámparkra, 1990-től folyamatosan apadt a látogatottsága, 2013-ban pedig az Állatkert vette át a területét. Ma a Holnemvolt Vár áll a látogatók rendelkezésére, a Pannon Park jelenleg építés alatt áll.

Alább a Fortepan képeivel elevenítjük fel a legendás Vidámpark XX. századi történetét.